Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az Országgyűlés elnöke erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt tegnap Budapesten.
A házelnök az ülés elején mondott köszöntőjét azzal kezdte: nehéz év áll Magyarország, valamint a környező országokban élő magyar nemzeti közösségek előtt is. Felhívta a figyelmet arra, hogy népszámlálási adatok szerint az 1992 és 2002 közötti időszakhoz hasonlóan az elmúlt tíz évben is tízszázalékos lélekszámcsökkenés követezett be minden nemzeti közösségben. Ha ezt nem sikerül megállítani vagy rövid távon mérsékelni, akkor a politikai érdekképviselet is veszélybe kerülhet, mert húsz év múlva elfogynak, akiket a politikának képviselnie kellene – mutatott rá Kövér László.
Emellett – mondta – a nemzeti közösségeket az elmúlt tíz évben nemcsak a politika viharai, hanem pénzügyi, szociális válság nehézségei is megviselték, és ezekben a szociálisan feszült szituációkban mindig nagy a veszélye annak, hogy a magyar közösségeket „jelképes vagy valóságos agresszió” éri. Ezzel kapcsolatban utalt a székely zászló körüli „hisztériakeltésre”, illetve a folytatódó magyarverésekre Délvidéken.
Úgy fogalmazott: „bizonyos értelemben fordulóponthoz is érkeztünk, kérdés, hogy néhány sarkalatos magyar ügyben tudunk-e először magyarok és csak utána valamilyen pártállásúak, jobboldaliak vagy baloldaliak lenni”. Ha igen, akkor saját esélyeinket növeljük a gondjaink megoldására, amennyiben nem, akkor folytatódnak azok a nemzeti folyamatok, amelyek kézzelfogható közelségbe hozták a „legsúlyosabb kilátásokat”, amelyekre ezelőtt, húsz éve nem gondoltunk – mondta a házelnök. Ugyanakkor kijelentette: ha tudunk egységesen fellépni minden fórumon, akkor van esélyünk arra, hogy a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsoljunk. Reményét fejezte ki, hogy a KMKF tanácskozása közelebb visz ehhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.