(24–10, 19–8, 18–13, 9–16)
Szabó Kati Sportcsarnok, kb. 1000 néző. Játékvezetők: Alexandru Anica (Târgovişte) és Cătălin Manu (Bukarest). Sepsiszentgyörgy: Ivanovic 12, Rhoads 13, Valentine 19, Bailey 10, Wampler 4, Dincă 9, Sinka, Dézsi, Kokovay 2, Kelemen 1. Craiova: Toma 10, Pirilia 6, Niţov 10, Ninu 5, Kutas 5, Barbu 4, Bors 2, Ceauşu 5.
Jó első félidő után – amikor tekintélyes előnyre tett szert csapatunk (43–18) – a másodikban visszaesett. Mintha takarékoskodtak volna erejükkel a leányok, s ez kissé zavarólag hatott, a közönség mást várt. Igaz, nem forgott veszélyben a győzelmük, hiszen a vendégek sem a palánkok alatt, sem a mezőnyben nem tudtak a szentgyörgyiek fölé emelkedni. Könnyűszerrel, fél gőzzel is magabiztos győzelmet aratott csapatunk, melynek sorából kiemelném Dincăt harcosságával, jó védekezésével és pontos indításaival, Rhoads és Valentin pedig dupla-duplával fejezte be a mérkőzést.
Szombaton Alexandrián játszik együttesünk.
Rusz István
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.