Túl a pénzen – ami nem sok, és főleg nem célszerűen, okosan használt – megyénk sportmozgalmának alapját úgy-ahogy, de mégiscsak a két utánpótlás-nevelő bázis, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub és a Kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub képezi. Az előbbiről egy héttel korábban írtunk, következzék most a Nagy Mózes Sportklub.
Látogatásunkkor nagy volt a jövés-menés a líceum épületében. Veres László egyes fokozatú vizsgájára igyekeztek kollégái, majd a megyei tanfelügyelőségek sportért felelős tanfelügyelői igyekeztek egy szakmai értekezletre... Na de azért annyi időt szakított Dobolyi Aladár, a Nagy Mózes Sportklub irányítója, hogy elbeszélgessünk a sportklub ügyes-bajos dolgairól, problémáiról.
– Mit vár a város, a megyei tanfelügyelőség a Nagy Mózes Sportklubtól?
– Mindenekelőtt a lehető legjobb helytállást az ifjúsági és iskolás sportban, országos és nemzetközi szinten, aztán, hogy a diákévek befejezése után minél több sportolónk aktívan bekapcsolódjon a felnőtteket foglalkoztató sportegységek tevékenységébe. Egyszerűbben fogalmazva, minket tekintenek a város sportélete első számú utánpótlásbázisának.
– Minden szakosztályotok válogatott sportolók, országos bajnokok sorát adta, és mégis csak egy felső szinten szereplő csapata van Kézdivásárhelynek – a KSE teremfoci-együttese – egy olyan sportágban, mely a ti egységetekben nem létezik...
– Igen, furcsa helyzet alakult ki. Na de ez nem a mi hibánk. Mi a mozgásterünkön mindent elkövetünk, hogy az irányunkban megfogalmazott elvárásoknak eleget tegyünk.
– Csak az utolsó két év eredményeit figyelve asztaliteniszben volt egy Turóczy András, egy Kanabé Szilárd, cselgáncsban egy Lukács Arnold, Czifra Attila, Benkő Zsolt, Gáll Domokos, Bartos Gyula, Csiki Zsolt, Lukács Kinga, kézilabdában egy Mátis Zita, Molnár Zita... hogy csak néhány nevet említsek, ami arra a következtetésre juttat, hogy számotokra adottak a munkafeltételek.
– Kétség nem fér hozzá, hiszen mindenik szakosztályunk jó körülmények között dolgozhat, biztosított az országos sportnaptárba foglalt versenyeken való részvételünk, nemzetközi szereplésünk.
– Vegyük sorra a szakosztályokat.
– Cselgáncs. A közel ötven gyerekkel egy edző, Veres László foglalkozik a nagy Mózes Líceum kialakított sporttermében, és van egy szatellitcsoportja Ozsdolán. Az évek során sok ügyes dzsudoka került ki László tanítványaiból, s mivel itthon, Kézdivásárhelyen nincs felnőtteket foglalkoztató egyesület, a Brassói Dinamónál, valamint Nagyváradon kerestek és találtak lehetőséget pályafutásuk folytatására. Egyébként cselgáncsszakosztályunk jó kapcsolatot ápol Csíkszeredával, országos bajnokságot, bajnoki érmeket nyertek a közös csapatukkal. Kézilabdában Szász Csaba irányításával zajlik a munka. Jelen pillanatban van egy ifjúsági II-es és egy ifjúsági I-es leánycsapata, kb. negyven-negyvenöt, kézilabdát kedvelő kislány látogatja szorgalmasan az edzéseket, melyeket a Turóczi Mózes Általános Iskola sporttermében tartanak, a mérkőzéseket pedig a városi sportcsarnokban játsszák. Folytonosságuk biztosítása nehéz kérdés, nincs a városnak felnőttcsapata, a leányok „abszolválják” az ifjúsági I-et, de legyünk tárgyilagosak, nem minden igényt kielégítő, tökéletes tudással, képzettséggel. Folytatniuk kellene a játékot felsőbb korosztályú és felsőbb ligás csapatokban, hogy álmuk, vágyuk beteljesülhessen. Jelenleg két válogatottunk van, Mátis Zita és Molnár Zita. A korábbi években voltak, akik Magyarországon próbálkoztak egyesületet találni, mások Brassóban próbáltak szerencsét... A kézilabda-folytonosság nyitott kérdés. Kosárlabdában Farkas Alpár az első számú szakemberünk, és bedolgozik Ferencz Szabolcs. Vannak kezdő csoportok, és van az országos bajnokságban szereplő két csapat – az U14-es és az U16-os gárda. Mintegy hatvan kosarast foglalkoztatnak, valamennyi fiú. Ők is a Turóczi Mózes Általános Iskola sporttermében edzenek, de helyet kapnak a város sportcsarnokában is. A bajnoki mérkőzéseket mind-mind a sportcsarnokban játsszák. Jó kapcsolatban vannak a Sepsiszentgyörgyi Vabovával, három játékosunk is ott folytatja pályafutását. És akkor jöjjön az asztalitenisz – én vagyok a vezető edző, besegít Kerekes Barnabás és Kiss Balázs. Negyven gyerek jár rendszeresen pingpongozni a Nagy Mózes Sportklub asztalitenisz-csarnokába. Van egy A-osztályos csapatunk (az 5. helyen zárta a csoportküzdelmeket), adtunk egy játékost a szuperligában játszó Sepsiszentgyörgyi Electricának – ő Kanabé Szilárd, adtunk két játékost – Turóczy Andrást és Bedő Zoltánt – a Bundesligának, Szász Kinga pedig Nagykanizsa színeiben az MB I-ben játszik. És akkor még nem említettem a Balkán-bajnokságon szerzett címeket, érmeket, az országos bajnokságok arany-, ezüst- és bronzérmeit... Úgy érzem, eredményeink méltóak ahhoz a sportcsarnokhoz, melynek nagytermében van öt asztal és egy adogatógép, egy kisterem három asztallal, vannak öltözőink, tanári szobánk, és készül két vendégszoba. Rövidesen új bútorzatot kapnak termeink, öltözőink, vendégszobáink Hegedüs Ferenc jóvoltából, akinek ezúton is köszönetet mondok.
– Más támogatók?
– Sok, nagyon sok kis- és nagyvállalat, cég állt és áll mellénk. Valamennyinek ezer köszönet és hála... Volt egy idő, amikor a megyei vezetés a pénzt nem éppen reálisan és sportszerűen osztotta szét, a nagyobbik „csomag” a Sepsiszentgyörgyi ISK-nak ment, így aztán rá voltunk kényszerülve, hogy szponzorokat keressünk. Kerestünk, és találtunk. Az ő érdemük, hogy külföldi – Párizstól a Vajdaságig – és hazai vendégszereplésünk megállás nélküli lett, mindenik szakosztályunk részese volt ennek a szereplésnek. Mentünk, megyünk játszani, mert verseny nélkül nincs fejlődés, előrelépés, na persze nem szabad kihagynom támogatóink sorából a megyei tanfelügyelőséget, a megyei, a városi tanácsot.
– Elégedett vagy a Nagy Mózes Sportklub tanári gárdájának munkájával?
– A leghatározottabban mondom, hogy igen. Ilyen kompakt munkás gárda, amilyen az utóbbi években itt összeállt, még nem volt Kézdivásárhely sportéletében. A négy szakosztály éremgyűjteménye ennek az állításomnak beszédes bizonyítéka.
– Gondolkodtatok-e a szakosztályok bővítésén?
– A következő tanévre kértünk minden szakosztályba még két katedrát, és aztán szeretnénk újraindítani labdarúgó-, valamint jégkorongszakosztályunkat. Ez egyébként a város igénye is.
– A város igénye... Annak a városnak az igénye, amelyik veszni hagyta a Nemzeti Ligába jutott kosárlabdacsapatot, a IV. ligás focicsapatot, amelyik nem volt képes felnőtt jégkorong-, kézilabdacsapatot életre hívni. Mindkettő volt valamikor a városnak, jégkorongegyüttese az országos második vonalban szerepelt...
– Tény, hogy nincs könnyű helyzetben városunk sportmozgalma.
– Felső-Háromszéket mennyire fogjátok át?
– E téren csak részleges az eredményességünk. A cselgáncsnak, mint mondottam már, van egy szatellitcsoportja Ozsdolán, a kosarasok tapogatóznak Kovásznán, Zabolán, Gelencén... olyan helyeken, ahol van sportterem, és főleg tenni vágyó testnevelő tanár. Járogatnak be innen-onnan a kézilabdára is, lásd például a kézdiszentléleki Voloncs Júliát, hogy nevet is említsek. Tény viszont, hogy e téren többet tehetünk.
– Vágyad, álmod?
– Túlnőni önmagunkat.
– Jó munkát, sok sikert hozzá!
