Közel három évtizede játssza töretlen sikerrel az 1920-as, 30-as, 40-es évek zenéjét, idézi koncertjein a korai dzsessz, a szving, valamint a dixieland világát, s aki már egyszer hallotta a „forró dzsesszbandát” (Bényei Tamás szavaival élve), pontosan tudja: minden tekintetben autentikus produkcióval gazdagodik egy-egy találkozón.
Így történt ez pénteken este is, a népszerű anyaországi csapat, a Hot Jazz Band ismét telt ház előtt koncertezett Sepsiszentgyörgyön, ezúttal az unitárius templomban. Bényei Tamás és csapata a háború előtti magyar filmek slágereivel Latabár Kálmánt és Karády Katalint egyaránt visszahozta néhány percre, idézve Louis Armstrongot is, de felcsendült Josephine Baker ihlette dal is. Zenei csemegeként koncert épült a koncertbe, hiszen a csapat különlegessége a bendzsózenekar, így a Hungarian Banjo Kings is megvillantotta legjobbjait, miközben időnként sajátos dallamra fakadt egy gyűszűvel párosított mosódeszka is. A minőségi zene nyújtotta élményt talán a tánc fokozhatta volna, s bizonyára többek érezték, ilyen muzsika mellett igencsak nehéz ülve maradni. Nem meglepő tehát, hogy a Hot Jazz Bandet négy alkalommal tapsolta vissza a szentgyörgyi közönség. (Ma este a kézdivásárhelyi közönség is meghallgathatja a koncertet.) (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.