Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Élhetőbb világot a fogyatékkal élőknek

2007. december 28., péntek, Riport

Van, amiben segítség nélkül is boldogulnak

Karácsonyfadíszeink idén egy ezüstangyalkával gyarapodtak. Amikor ránézek, azokra a fiatalokra gondolok, akik készítették — így, többes számban —, akiktől fogyatékosságuk miatt oly sokan idegenkednek. Pedig éppoly érző lelkek, mint mindenki más, tele gondokkal, örömökkel, csak nekik a szomorúságból több jut.

Korlátozottak mozgásukban, a tájékozódásban, beszédben, gondolkodásban, ezekkel a hibákkal születtek, illetve szerezték őket betegség, baleset, gondatlanság vagy más okok miatt. Sepsiszentgyörgyön hatszáz fogyatékkal élő felnőtt, köztük sok fiatal él elszigetelten a közösségtől, távol az élet mindennapi történéseitől, pedig éppúgy vágynak szórakozásra, munkalehetőségre, arra, hogy valami hasznosat tegyenek, mint bárki más. Mifelénk a templomok többségébe, a színházba, a kultúra megannyi hajlékába a mozgássérültek nem tudnak bemenni, a bankok építették számukra a legtöbb feljárót, de ha be is jutnának, közönnyel, legfennebb részvéttel fogadnák jelenlétüket. Tizenkét sepsiszentgyörgyi fiatalnak sikerült kitörnie ebből a kiszorítottságból, elzártságból, a Keresztyén Diakónia Alapítvány Olt utcai nappali foglalkoztatójában és az ugyanitt működő védett munkahelyen töltik napjaikat, ahol a fejlesztő programok mellett apró, de hasznos munkát végezve fontosnak érzik magukat.

Boglárka-műhely

Egy esztendeje új törvény rendelkezik a fogyatékkal élők jogairól, valamint arról, hogy milyen kötelességeik vannak a munkáltatóknak a hátrányos helyzetűek alkalmazása terén. Az ötven, illetve ennél több alkalmazottat foglalkoztató intézményeknek, cégeknek munkavállalóik négy százalékával egyenlő arányban kell fogyatékkal élő személyt alkalmazniuk, de választhatják a járulékfizetést is, ami azt jelenti, hogy annyi ember után fizetik be havonta az országos minimálbér felével egyenlő összeget az államkasszába, ahány fogyatékkal élőt nem vesznek fel a kötelezőből. A 2006/448-as törvény szerint egy másik módozata is van a járulék törlesztésének: a munkáltatók terméket vásárolnak egy védett munkahelyeket fenntartó egységtől, illetve szolgáltatási szerződést kötnek vele. Utóbbi státust azok a műhelyek kaphatják meg, melyek alkalmazottainak legkevesebb negyven százaléka fogyatékkal élő személy.

A sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakónia Alapítvány a törvény e cikkelyét kihasználva hozta létre a Boglárka védett munkahelyet, mely a Fogyatékkal Élők Országos Hatóságá­tól kapott működési engedélyt. Háromszéken ez az egyetlen ilyen intézmény, az országban alig létezik megyénként egy, pedig ezrével lennének igénylők, akiket lehetne foglalkoztatni.

Rájuk irányítjuk a figyelmet

Két és fél esztendővel ezelőtt kezdte meg működését, szintén a Diakóniánál, a fogyatékkal élő fiatalokat foglalkoztató napközi otthon, melynek indulását hazai intézmények nem támogatták. Talán, mert nem tartották fontosnak, vagy egyszerűen nem értették, hogy miről van szó. Erről Makkai Péter árkosi református lelkész, az alapítvány hátrányos helyzetűekért működtetett programjának vezetője így nyilatkozik:

— Amikor valakinek azt mondom, hogy hatszáz nyilvántartott felnőtt fogyatékos van Sepsiszentgyörgyön, megdöbben, hogy milyen sok, hisz nem is látjuk őket. Nem látjuk, mert szinte tabuként kezelik őket az intézmények, a családok foglalkoznak velük, de sokan szinte rejtegetik a sérült családtagot, nem látunk ilyen embert a strandon és más olyan helyen, ahol nagy tömegek vannak jelen. Régebb hatalmas intézményekben rejtették el őket, most a családok teszik ugyanezt, miközben hasznos tagjai lehetnének a közösségeknek. Ezért is dolgozunk, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre az emberekre.

A svájci egyházak segélyszervezete, a HEKS nyolcvanszázalékos részfinanszírozással járult hozzá a napközi elindításához, ami fokozatosan csökkent, jelenleg húsz százalék, jövőben nekünk kell kilencvenöt százalékot előteremtenünk.

A lelkész sérelmezi, hogy a helyi és a megyei önkormányzat csak olyan szociális pályázatokat támogat, melyek más tevékenységi kategóriákat céloznak meg, a fogyatékosokat foglalkoztató központ nem képezi ezek tárgyát, így helyben nem pályázhatnak.

Egyformán jár a szeretet mindenkinek

Tavaly léptek a védett munkahely létesítéséért, most a napközi és a műhely tevékenysége összefonódik, csupán a pénzügyeket kezelik külön. Míg a napközi fejlesztő programjain — beszéd- és mozgásgyakorlat, gyógytorna, önellátásra nevelés, úszás, illetve vízi terápia — valamennyien részt vesznek, a kézművesmunkákat aszerint végzik, hogy kinek mihez van kedve, illetve ki mit tud megcsinálni. Jelenleg ketten varrnak, abroszokat készítenek, a napokban teljes gőzzel gyártották a karácsonyi és újévi üdvözlőlapokat, az általuk készített adventi koszorúkkal, díszekkel öltöztették ünneplőbe a polgármesteri hivatal és a megyei tanács irodáit, rendben tartják a Dunapack Rambox (dobozgyár) udvarát (ez volt az első helyi cég, mely szerződést kötött a védett munkahellyel), a kábelgyárnak borítékolnak, reklámokat hordanak ki, és a megkötött szerződések alapján mindig azt végzik, amit a rendelő kér, és amire képességeik szerint vállalkozhatnak. Négyen már munkakönyves alkalmazottai a műhelynek, két fiatal felvétele folyamatban. A foglalkozásokat irányító szakemberek számára nincs közöttük különbség, szeretet és odafigyelés mindenkinek egyformán jár.

Makkai Péter: Vannak sikereink, de érthetetlen, hogy a legtöbb cég még akkor sem utalja a 448-as törvény szerinti járulékot a helyi szociális szférába, például a védett munkahelyen keresztül, ha tulajdonképpen eleget tesz törvényes kötelezettségének. Inkább utalja az adott számú fél minimálbért az államkasszába, mint hogy velünk szerződést kössön, pedig neki ugyanannyiba kerülne. Egyelőre nem veszik szigorúan a jogszabály betartását, leginkább csak azok az intézmények, munkáltatók fizetnek, melyek állami vállalattól kapnak megrendelést, a magánszférában többen kihasználják, hogy e tekintetben egyelőre nem ellenőriznek.

Hitet és téglát egymásra építenek

Ha lesz pénz, jövőben befejezik az építkezést

Közel ezer négyzetméter beépített felületen végzik az utolsó szereléseket, simításokat, ha a hiányzó összegek meglennének, jövő nyáron megnyithatnák az ötven személyre szabott műhelyt. Az Olt partján, a helyi önkormányzattól használatba adott területen, a negyedik református gyülekezet által jelenleg templomként is használt ifjúsági központ szomszédságában egy madárhoz hasonló, kétszárnyú épület üli meg a tájat. A műhelyek mellett lesz benne egészségügyi szoba, pihenőhelyiség, mosdó, öltöző és a két szárny között istentisztelet tartására is alkalmas közösségi terem. A németországi óreformátus egyházon és a német Diakonische Werken, valamint a holland Sarfath Alapítványon keresztül a Wildeganzen Alapítvány és az NDCO támogatásával épülő létesítmény s a benne majdan működő multifunkcionális központ és munkahely hiányt pótolna, Sepsiszentgyörgyön hatszáz felnőtt hátrányos helyzetű várja megnyitását.

Makkai Péter: Ha valakitől sok-sok szeretetet lehet kapni, akkor ezektől az emberektől biztosan igen. Naponta kapom a szeretetet tőlük, ilyenkor az ember elgondolkodik azon, hogy megéri velük foglalkozni. Erre kötelez a keresztyénségünk, a hitünk is. Gondoljuk meg, hogy az ige testté lett, azt jelenti, hogy Isten lefordítja Jézuson keresztül önmagát számunkra. Nekünk kell átfordítanunk egy másik szintre a világot. Ha Jézus ezt megtette, nekünk is meg kell tennünk a fogyatékkal élőkért azt, hogy a világot oda alakítjuk, hogy számukra is élhető, élvezhető legyen.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 943
szavazógép
2007-12-28: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Felhívjuk a rokonok, barátok, ismerősök figyelmét, hogy az illyefalvi özvegy BAKÓ IRÉN temetése 2007. december 28-án, pénteken 14 órakor lesz az illyefalvi családi háztól.
A gyászoló család
4202480
2007-12-28: Riport - Pálmai Tamás:

Építkezés (Békési levelek)

Mennyire prózainak tűnő szó. Pedig micsoda mélységeket takarhat! Amikor a békéscsabai KÉSZ meghívásának eleget téve készülni kezdtem ott megtartandó előadásomra, az asszisztensnőm megkérdezte, hogy miről fogok beszélni. Mire azt válaszoltam, az építkezésről. Csodálkozva nézett rám, ezért elmeséltem, hogy a belső, lelki építkezésre gondolok.