Mégis lesz Wass Albert-est

2013. február 28., csütörtök, Közélet

Többnapos huzavona után sikerült helyszínt találni Gyergyó­szent­miklóson a Wass Albert műveiből összeállított színházi produkciónak, valamint a jelenleg a közép-erdélyi szórványban, Tür­ben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán plébános fotókiállításának.

A Wass Alberttel kapcsolatos rendezvények szervezői ellen indított ügyészségi eljárások, rendőrségi kihallgatások miatt az egyházak és más intézmények is visszariadtak attól, hogy helyszínt biztosítsanak az újabb eseménynek, de vasárnap este a Mű­velődési Ház­ban megnyitják az Életkép(es) címet viselő kiállítást – amely csak ez alkalommal lesz látható –, utána pedig bemutatják a Mustár­mag című előadást, amelyet eleve templomi környezethez szerkesztettek. S A gyergyószentmiklósi ügyészségen ked­den több órán keresztül hallgatták ki a Wass Albert-megemlékezés szervezőit, Kisné Portik Irént és Selyem Antóniát. Valeriu Irinel Crudu ügyész közlése szerint  büntetőeljárás van folyamatban, a bűnügyi kivizsgálásnál tar­tanak, és a szerzett információk összegzése alapján születik majd döntés arról, hogy a bíróságra továbbítják-e az ügyet. A szóvivő szerint nem volt feljelentő, az ügyészség hivatalból indított kivizsgálást. Szőcs Sándor ügyvéd azonban a szabad gyülekezési és véleménynyilvánítási jog durva megsértésének tartja az egész nyomozást, a vád nem állja meg a helyét, Wass Albertnek az írói tevékenységét méltatták.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1442
szavazógép
2013-02-28: Közélet - :

Önmérsékletre intenek

Önmérsékletre szólítja fel a székelyföldi magyar közélet szereplőit, a sajtót és a székely társadalom minden tagját Izsák Balázs SZNT-elnök.
2013-02-28: Belföld - :

Hírsaláta

PERT VESZÍTETTEK A MAGYAR OKTATÓK. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Képzés Magyar Egyesülete (AMPCMF) elveszítette a pert, amelyet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) Chartája ellen indított.