Kezdődött a zászlóháborúként elhíresült hisztériával, melynek során nemzeti szimbólumaink ellen rohantak ki, aztán nyelvi jogaink frontján lendültek támadásba, bírságot róttak ki csak azért, mert egy székelyföldi városban a főépítészi állásra jelentkezőknek feltételül szabták a magyar nyelvtudást, közben pedig Gyergyószentmiklóson bűnügyi vizsgálatot indítottak a Wass Albert irodalmi est szervezői ellen, de még az esemény résztvevőit is kihallgatták. A közbeszédet fokozatosan züllesztik le a gyűlölködő rágalmazások szintjére: az ország miniszterelnöke sztálinista korokat idézve nyíltan vádolja azzal politikai ellenfeleit – Monica Macoveit és Tőkés Lászlót –, hogy az ország ellenségei.
Számunkra azonban még e nyílt gyűlöletkeltésnél is veszélyesebb az elmúlt napok egyik olyan üzenete, amely a Bukarestbe látogató Jean-Claude Mignontól, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnökétől származik. A politikus ugyanis újfent megismételte, amit a román diplomácia oly hatékonyan belevésett Európa döntéshozóinak fejébe, és amit jó ideje hangoztatnak Bukaresttől Brüsszelig: hogy tudniillik a román állam „példaértékűen” megoldotta a nemzeti kisebbségek kérdését. Mintha nem éppen most zajlana mindaz, amit említettünk, és mintha nem éppen most készülnének az ország területi-közigazgatási átszervezése során besorolni a magyar tömböt egy olyan közigazgatási egységbe, amelyben számaránya már nem éri el az 50 százalékot sem.
De ne a román diplomáciát okoljuk ezért, ők csak dolgukat tették. És ne is Jean-Claude Mignontól kérjünk számon olyasmit, amiről hivatalos csatornákon aligha értesülhet. Magunkba kell néznünk elsősorban, és azon kellene elgondolkodnunk: tettünk-e eleget azért, hogy gondjainkról, igényeinkről megfelelően tájékoztassuk a nemzetközi közvéleményt?
Lám, az elsősorban a magyar kormány határozott fellépése nyomán nagy nemzetközi nyilvánosságot kapott zászlóügy kapcsán számos velünk rokonszenvező vélemény hangzott el, látott napvilágot, a nemzetközi sajtóban is téma volt szimbólumaink használatának joga, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója szintén elfogadhatatlannak nevezte a székely zászló tiltását. De vajon tudnak-e valamit Európában vagy a világ más részein autonómiatörekvéseinkről?
És ha nem, vajon nem parlamenti képviselettel rendelkező politikai szervezetünknek kellene hatékony nemzetközi lobbit kezdeményeznie ahelyett, hogy az önálló külpolitika esélyét sutba vágó kormányzati szerepvállalás után nosztalgiázva toporogna egy helyben, azzal áltatva magát és bennünket, hogy mindentől megvéd? Annál is inkább, mert egyre viharvertebbnek tűnik a szövetség ernyője, márpedig zivataros időket jelez a bukaresti politika széljárása...