Takarodjon a trojka – skandálták a megszorítások, illetve az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank hármasa ellen demonstráló portugál tüntetők. Tegnapi hírek szerint mintegy másfél millióan tiltakoztak szombaton Portugáliában a kormány megszorító politikája ellen. A megmozdulások a kora éjszakai órákban értek véget.
Több mint harminc városban került sor tüntetésekre, egyedül Lisszabonban több mint 600 ezren, Portóban pedig mintegy 400 ezren demonstráltak. A szervezők szerint összesen másfél millióan vonultak az utcákra, némely hírforrások azonban ezt a becslést túlzottnak nevezték. A rendőrség nem közölt adatokat a résztvevők számáról. A tüntetők elítélték az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank képviselőiből álló, úgynevezett trojka által az euróövezet egyik válságországának számító Portugália számára a nemzetközi pénzügyi segítség fejében előírt szigorú takarékossági feltételeket. Az országos tiltakozó megmozdulásra a Pokolba a trojkával nevű kezdeményezés szólított fel. A civil szervezet tavaly szeptemberben csaknem hasonló méretű, az egész országra kiterjedő tiltakozást kezdeményezett, akkor több mint egymillióan tüntettek a megszorítások ellen. A szervezet pártokon felül áll, a tiltakozó akciót ugyanakkor a szakszervezetek és a baloldali pártok is támogatásukról biztosították. A szombati megmozdulások résztvevői követelték Pedro Passos Coelho miniszterelnök lemondását és új választások kiírását.
Az idei év sorrendben a harmadik, amikor a portugál gazdaság még recesszióban lesz, az idei visszaesést két százalékra becsülik. A munkanélküliségi ráta rekordszintet, 17,6 százalékot ért el. Portugália 2011-ben 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segítségben részesült, ennek fejében Pedro Passos Coelho liberális-konzervatív kormánya a szociális kiadások további csökkentése mellett kötelezte el magát.