12–10Kézilabda, női A-osztály: Sepsiszentgyörgy–Jászvásár 29–24

2013. március 4., hétfő, Sport

Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sport­csarnok. Közel 120 néző. Sepsi: Bodor 1–Krisztály 6, Tankó 2, Buceleanu 4, Hend­rik 6/5, Kovács 6, Lőrincz 3–Iordache, Deszpa, Molnár, Sikó 1. Edző: Farkas Csaba és Szerző Árpád. Jászvá­sár: Inculeţ–Teiu-Costin 2, Orşiuschi 4, Agape 11/2, Pintilie 4, Bulai, Ciofur–Asafei, Şitat 3, Cionagă, Doruceanu, Borticel, Tiron, Panaitescu, Zamfirescu. Edző: Lupan Veniamin. Büntetőpercek: 8–4. Hétméteresek: 5/5–2/2.

Lassú iramú, helyenként unalmas játék jellemezte a találkozót, amelyet a sokkal rutinosabb szentgyörgyi csapat nyert meg. Már a párharc elején nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy súlycsoportba való a két csapat, s a mérkőzés egyetlen ismeretlenje az volt, hogy hány gól különbséggel nyernek a házigazdák.
Az összecsapás nyitóperceit a szentgyörgyi lányok uralták, a vendégek pedig bő hétpercnyi játék után tudták bevenni Bodor kapuját (4–1). A folytatásban újabb három hazai gól következett (7–1), majd a jászvásáriak magukra találtak, és a 23. percben egyenlítettek (9–9). Az első félidő hátralévő részében ismét mi irányítottuk a meccset, és kétgólos előnnyel vonultunk szünetre (12–10). A térfélcsere után a vendégek kezdtek jobban, és egypercnyi időre át is vették a vezetést (13–14). Ekkor azonban ritmust váltottak a mieink, és gyorsan visszaállt minden az addig megszokott kerékvágásba: mi vezettünk, a vendégek pedig szaladtak az eredmény után (26–20). A találkozó véghajrájában és a biztos győzelemmel a kezünkben lassítottunk egy picit, s nyugodt játékkal, magabiztosan diadalmaskodtunk a nagyon fiatal jászvásári csapat ellen (29–24).                (tibodi)

Ifjúsági,  LEÁNYOK
Brassói Dinamo–Nagy Mózes SK 39–29 (20–12)

Jó húsz percig kiegyensúlyozott volt a küzdelem, felváltva vezettek a csapatok, aztán a huszadik percben beállt a törés, megtorpant a Nagy Mózes Sportklub, s a házigazdák tíz perc alatt nyolcgólos előnyre tettek szert, s ez döntőnek bizonyult. Az NMSK gólszerzői: Mátis Zita 12, Voloncs Júlia 8, Dobra Anett 4, Sidó Renáta 2, Ke­restély Réka, Diana Constantinescu, Mădălina Rofel 1–1 gól.              (-os)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 766
szavazógép
2013-03-04: Világfigyelő - :

Elhagyják Európát a fiatalok

Romániában, Magyarországon is a fiatalok kivándorlása tűnik az legijesztőbb jelenségnek – de ugyanilyen megrettenve figyelik az olaszok, a spanyolok, a görögök és a portugálok is, ahogy diplomásaik elhagyják hazájukat. A spanyolok és a portugálok már Mexikóig, Mozambikig és Angoláig is hajlandóak elmenni a jobb életért. A felpörgött kivándorlás az EU-t is aggasztja, de saját alapelveinek sutba dobása nélkül nem tudna beavatkozni. Az aggódó államok pedig eszköztelenek.
 
2013-03-04: Sport - Tibodi Ferenc:

Kosárlabda, férfi I. liga: Vabova–Steaua 57–94 (16–24, 16–26, 11–25, 14–19)

Sepsiszentgyörgy, Mikes Kelemen Líceum Bogdán Antal Sportterem. Közel 100 néző. Vezette: Cosmin Prişăca és Sorin Drugău. Vabova: Palkó-Nagy 20/3, Szép 9/3, Samuilă 6, Deák 15, Madaras 2–Moaşa 3/3, Hengán 2, Fekete I., Bernád, Bartók. Edző: Váncsa Albert. Steaua: Tudosa 6/6, Paliciuc 24/12, Biró 4, Samojlovic 17/9, Petkovic 12–Voinescu 11/3, Balamuş 4, Albu, Işleam 7, Vulpe 3/3, Dodoc 6/6, Pascu. Edző: Mladen Jojic.