Minden jel arra mutat, hogy a háromszéki politikai szervezetek átléptek saját árnyékukon, hosszú, vitákkal és ellenségeskedésekkel terhelt évek után első ízben sikerült összefogniuk az oly sokat hangoztatott nemzeti minimum mentén.
Hogy ezt például az RMDSZ csúcsvezetése miként értékeli, a jövő zenéje, de a továbbiakban félreállnia aligha lehetséges. Háromszék utat mutat, s ez jó dolog. Nemcsak azért, mert végre bizonyítani tudjuk, hogy igazán fontos és nagy dolgokban a politikai pártállást félre lehet és kell dobni, hogy közösen kell fellépni a román kormány korlátolt és nemzetállami megszállottságból következő agresszivitása ellen, hanem jelzi azt is: itt, mifelénk pontosan érzékelik a politikusok, hogy ez a marosvásárhelyi tüntetés valójában csak előjátéka a harcnak, mellyel a romániai magyarellenes adminisztratív területi felosztás és az alkotmánymódosításból ránk leselkedő veszélyek ellen zászlót ugyancsak közösen kell bontani.
A jelenlegi román politikának nagy lecke a schengeni csatlakozás elbukása, bár a magyarságra nézvést annak közvetlen kisebbségi folyományai nincsenek, de a Ponta-kormány ellen felhozott vádak jórészt a jogállamiságot kérik számon, márpedig a kisebbségek jogállása egy országban e témakörbe tartozik. Ezért saját erőnkön kívül kicsit talán az európai, nemzetközi közösségben bízhatunk, ha valami olyanszerű disznósággal próbálkoznának, hogy Székelyföldet mint egységes etnikai tömböt szétzilálni óhajtanák.
Bizonyára azt vésik kőbe újabb alkotmányukban is, hogy Románia egységes, oszthatatlan nemzetállam, dacára annak, hogy mégiscsak itt vagyunk mi 1,2 millióan, tömbben, szórványban, és még legalább tizennyolc kisebb-nagyobb nemzeti közösség, köztük a több millióra rúgó, de önszerveződésre egyelőre képtelen cigányság. Ezt semmibe venni aligha lehet. Nemcsak az emberi jóérzés és a nemzetközi szabályozások miatt, hanem mert – s ebben bíznunk kell – hasonló packázásokkal a mi nemzeti közösségünk is szembefordul. Egységesen. Volt erre példa a kommunista diktatúra alatt is, Ceauşescu sem mert eltekinteni az etnikai valóságtól, s ha most – valamilyen csoda folytán – az RMDSZ lemond arról a több éve gyakorolt kiváltságáról, miszerint ő, csakis ő képes bármilyen magyar akaratot a román hatalommal tárgyalásos úton elintézni, és e fenyegető veszély láttán összefog közössége tagjaival, félre lehet seperni Pontáék ördögi tervét, miszerint háromfelé osztanák Székelyföldet.
A március 10-i marosvásárhelyi tüntetés egyfajta főpróba: képesek vagyunk-e – megmaradásunk és tovább élésünk érdekében, félretéve pártos vitákat – együtt szegülni szembe a román hatalommal szülőföldünk egységének megőrzéséért, emberi szabadságunk és méltóságunk tiszteletben tartásáért, olyan alkotmányért, melynek sáncai közt mi is egyenrangú állampolgárnak érezhetjük magunkat.
