„Ma mind, akiknek múltban és jelenben
Te adtál messzehordó szárnyakat,
fészekbe visszavágyó szárnyalással
seregszemlédre visszaszállanak.”
Február 22-én a Magyar Országház Felsőházi termében rendezett díszgyűlésen ünnepeltük a nagyenyedi kollégium fennállásának 390. és alapítója, Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulóját.
Az ötszáz férőhelyes díszterem minden ülőhelye hamar gazdára talált; a hivatalos meghívottak mellett megjelentek a nagyenyedi vén diákok különböző nemzedékeinek képviselői, egykori tanárok, mintegy másfél száz mai nagyenyedi tanár és diák, valamint számos szimpatizáns, aki a magyar nemzeti zászló és a Bethlen-címeres kollégiumi lobogó előtt hallgathatta meg a felemelő hangulatú köszöntőket, előadásokat.
Elsőnek Kövér László házelnök köszöntötte az ünneplő gyülekezetet, amelyet számos más felszólalás követett. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, védnök, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke és Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere mondott köszöntőt, utánuk Fráter Olivér történész A Bethlen Kollégium és szerepe a magyar történelemben című érdekfeszítő vetített képes előadása következett. Szőcs Ildikó – a kollégium igazgatója – az intézmény újkori történetéről, jelen állapotáról és a szórványoktatásban betöltött szerepéről beszélt. Dr. Szőcs Gyula – enyedi gyökerekkel rendelkező budapesti orvos, a keresztszülőprogram és az ünnepi rendezvény egyik megálmodója, a Bethlen Kollégium Alapítványának magyarországi képviselője – a következő tízévi stratégiai célokra építette beszédét: iskolánk ugyanis 2022-ben lesz 400 éves. Köszöntőt mondott Szegedi László enyedi vén diák, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, missziói előadó, Holányi Zoltán kollégiumi vén diák, magyarországi mérnök, műszaki igazgató és Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, aki Jövőbe mutató gondolatok című beszédével zárta az ünnepi gyűlést.
A köszöntők, előadások előtt és közben fellépett a Bethlen Kollégium reneszánsz tánckara, régizene-együttese és lánykórusa.
A hivatalos ünnepség befejezése után az ünneplők tiszteletére Kövér László házelnök az Országház folyosóján állófogadást adott, amely jó alkalomnak bizonyult egy eddig nem látott enyedi véndiák-találkozóra, ahol a kollégium nyugdíjas és aktív tanárai találkozhattak, elbeszélgethettek egykori tanítványaikkal.
A felemelő hangulatú rendezvény is azt igazolja, hogy Bethlen várának katonái nem hagyják elveszni tápláló alma materüket. A magyar oktatás háromszázkilencven éve világító hajnalcsillaga külsőségekben és lelkiekben megújulva közeledik működésének négy évszázados évfordulója felé. Ehhez kérjük Áprily Lajos gyönyörű soraival az alapító fejedelem áldását:
„A századok felhőiből tekints ránk,
vigasztaló sugárral, mint a nap.
Tekintetedre hattyús lobogóink
a megrendülő földre hajlanak.”
JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed