Az utca hangja

2013. március 8., péntek, Nyílttér

ANTAL ERZSÉBET, Sepsiszentgyörgy. Felháborító az új beteglátogatási rendszer, nemcsak a fertőzőosztályon, hanem mindenütt.

Valószínű, hogy a miniszter úr nem feküdt soha kórházban, és nem tudja, hogy a beteg ember nem szórakozni megy oda, hanem gyógyulni, és ehhez pihenésre is szüksége van. Szeretném tudni, melyik országban van korlátlan látogatási idő? Aki ezt kitalálta, nem volt normális. Hetente legtöbb négyszer két-két óra látogatási idő bőven elég lenne!
CS. I., Sepsiszentgyörgy. 350 lej a nyugdíjam, szívemmel, vérnyomásommal baj van, a bal szememmel nem látok. Vártam az idei nyugdíjemelést, de hiába, mert az enyém ugyanaz maradt. Kérdem az illetékeseket, mondják meg: ebből a 350 lejből hogy lehet gazdálkodni? Közel 200 lejbe kerülnek a gyógyszereim, a szemüveget meg sem tudom venni. És nem egyedül vagyok ilyen helyzetben, sokan vagyunk kisnyugdíjasok, akiknek csak a számláik emelkedtek, a bevételeik nem.
VERESS PÁL, Sepsiszentgyörgy. Nem tudom, mi történik mostanában az étolajjal, mert nem lehet vele főzni. A minap vettem egy üveggel, amíg a feleségem az ebédet készítette, teleköpködte a falat olajfoltokkal, a kályha mellett meg sem lehetett állni. Ilyen még a kommunizmusban sem volt! Ha már megemelték az árakat, miért nem adnak megfelelő terméket az üzletben? És hol vannak, miért hallgatnak az ellenőrök? Addig is, amíg ez kiderül, javasolnám a tisztelt vásárlóknak: védőmaszkot is szerezzenek be a főzéshez, hogy ne égessék össze az arcukat, és ne pecsételjék össze a ruhájukat. Sajnos, ebben a mi demokráciánkban minden mocskot meg(v)etetnek az emberrel, csakhogy az üzlet menjen, a többi nem számít!
GÁBOR ÁRON, Sepsiszentgyörgy. Tíz éve lehet, vagy több is talán, hogy a Háromszékben Elhagyott falukép a városból címmel megjelent írásom nyomán az elhanyagolt Textilesek sétányt gépkocsik és gyalogosok számára is járhatóvá tette a város vezetése. A hiba ott csúszott be, hogy a betonrétegre nem került koptatóaszfalt, és a beton bizony porlik, a káros anyag pedig lakásainkba is felszáll. 2011 tavaszán négy tömbház lakói több mint hatvan aláírással ellátott kérvényt nyújtottunk be a polgármesteri hivatalhoz, 2012 áprilisában pedig még egyet. Mindkét esetben azt a választ kaptuk, hogy a Textilesek sétány aszfaltozása nem szerepel a város útjavítási tervében. A sajtóból úgy értesültünk, hogy idén sem. Pedig látjuk, hogy az aszfalttal tömött kátyúk bírják a forgalmat, és úgy gondoljuk, hogy egy vékony aszfaltréteg viszonylag csekély költséggel megvalósítható.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-03-08: Nyílttér - :

Nagyenyed az Országházban

„Ma mind, akiknek múltban és jelenben
Te adtál messzehordó szárnyakat,
fészekbe visszavágyó szárnyalással
seregszemlédre visszaszállanak.”
 
2013-03-08: Nyílttér - :

Terhesgondozatlanság (Mai levelünk)

Több mint egy hónapja tudtuk meg a párommal, hogy gyereket várunk, ilyenkor pedig vizsgálatok sora következik. Ami a szakorvosi rendeléseket illeti, itt még megoldható volt az ingyenesség, a laborvizsgálatokban azonban újra meg újra csalódnunk kellett.