Márton Károly, a kommunista

2007. december 29., szombat, Emlékezet

Sem Marx, sem Engels, sem Lenin, sem Sztálin nem volt szegény ember gyermeke. Hát Márton Károly sem. Apja Márton Lajos volt, vagy ahogy nevezték, Márton Lala, régi dálnoki nemes család sarjadéka, anyja, Miklós Teréz ugyan régi nemes családból. A Mártonok között is s a Miklósok között is sok volt a tanult ember. Károlynak a régi világ törvényei szerint éppen tíz testvére volt.

Mikor 1897-ben megszületett, sok jó tündér jött el a bölcsőjéhez, s telerakták azt az ügyesség, az előkelőség, az egyszerűség, az alázatosság, az okosság s a szellem ajándékaival. De eljött az ördög is, s így szólt: mindent megkaptál, amint látom, de én e tulajdonságaidat ellened fordítom, hogy ne legyen bennük örömed. Én nem adok neked semmit, de elveszek két kincset: a lélek egyensúlyát s a szív harmóniáját. Semmi se okozzon neked igaz örömet, még ügyességed is okozzon neked fájdalmat. Hát nőtt Károly a sok testvér között legfiatalabbként. Minden fiútestvére járt négy osztályt a sepsiszentgyörgyi kollégiumban, s utána mesterséget tanultak, a leányok közül is egyik-másik elvégzett négy polgárit, s lettek postáskisasszonyok. Csuda, hogy a középszerű birtokban kínlódó vén Márton Lala ennyire is tudta gyermekeit iskoláztatni. No, Károly is járt négy gimnáziumi osztályt Szentgyörgyön, s jó tanuló is volt. Utána felszegődtették az ügyes kezű legénykét egy Horváth nevű, de szász nemzetiségű brassói lakatoshoz inasnak. Szorgalmas, igyekvő volt, 1914-ben felszabadult. Mint segéd felment Pestre, s ott a Berzsenyi utcában egy nagy lakatosüzemben dolgozott. 1917-ben berukkolt a brassói kettes közös gyalogezredhez, s alig kiképezve került ki az orosz frontra. Legszívesebben be sem rukkolt volna. Félt a katonaságtól, undorodott a háborútól, s nem is ok nélkül. Már Brassóban mint inas el-eljárt a szakszervezeti rendezvényekre. Pesten pedig összetalálkozott a dálnoki Dobos Károllyal, akinek az apja Kisújszállásról került volt a falunkba, s lett belőle a dálnoki kicsi urak réme, mert egyfolytában lázította a dálnoki napszámosokat s szolgákat, hogy kevés napszámért, kevés bérért ne dolgozzanak. Hát az ifjú Dobos Károly már nem ösztönös szocialista volt, hanem már képzett szocialista. Eljártak a Teleki téren egy munkáskörbe. Ott tudálékos apostolok estéről estére okosították az egybegyűlteket.

A mai társadalmi rend bűzhödt mocsárra épült, rossz és igazságtalan, és teljesen bűnön nyugszik, ezt a rendet pénzzel, bordélyházakkal, börtönökkel, gyilkoló fegyverekkel tartják fenn.

Proletárság és pária nép! Munkás nép! Téged nem vált meg soha egyik úri osztály sem a szenvedéstől. Neked magadnak kell magadat a zsarnokság és bérrabszolgaság alól felszabadítani!

Az orosz fronton már az ilyenféle tanítás vallásos malasztnak számított. 1917-ben ott már nem egy közkatona olyasmiket mondott, hogy a fegyvereket a saját tisztjeik ellen kell fordítaniuk. Márton Károly még csak hallgatott. Még nem jött el — úgy látszik — az ő ideje. A brassói kettes gyalogezredet átdobták az olasz frontra, s ott érte őket az összeomlás. Az olasz végekről Laibachon, Zágrábon át rendben vonultak vissza Budapestre, s mentek egészen Brassóig. Márton Károly Budapesten maradt. Mit tett, mit nem tett 1919 márciusáig, homály fedi. Akkor viszont már a Lenin-fiúk csapatában tűnt fel, és a legnehezebb feladatok megoldásában derekasan kivette a részét. Volt annyi esze, hogy álnéven szerepelt, egykori brassói inastársának, Miesz Mihálynak vette fel a nevét, annak, aki valahol az orosz fronton elveszett. Mikor a román királyi csapatok közeledtek a Tiszához, átszökött a Tiszán, s csatlakozott valahol Szatmáron a székely hadosztályhoz. A székely hadosztálybeli háromszéki Vén Zoltán főhadnagy vezetése alatt részt vett a hadosztály utóvédharcaiban.

Vén Zoltán mondotta volt magáról:

Fiatal vagyok, de bátorságom — azt hiszem — méltóvá tesz arra, hogy vezesselek benneteket. Ha előremegyek, kövessetek. Ha meghátrálok, öljetek meg. Ha meghalok, bosszuljatok meg.

Vén Zoltán nemcsak vezére lett Márton Károlynak, hanem példaképe is. No, de Erdély elveszett, s haza kellett jönni, s élni kellett a hatalmat birtoklók törvénye szerint. A munkás nép s a szegény nép között a szocialista tanokat magukévá tett szakszervezetiek s a magyar vörös hadseregben egykor harcolt kommunista katonák voltak az a jól szervezett mag, amelyik szembe mert szállni a román elnyomással.

Márton Károly elhelyezkedett a brassói Schiel lakatosárugyárban. Megházasodott. Dálnoki leányt vett el, Veres Juliannát, Veres Bálint leányát, s csakhamar lett is egy leánykájuk, akit ugyan Juliannának kereszteltek, de Julinak hívtak, és ez még él Brassóban, most már özvegyasszonyként.

Az ördög a lélek egyensúlyát vette el Márton Károlytól. A forradalmak alatt, a románok bevonulása alatt s után, a rendetlen időkben kinek volt lelki egyensúlya? Márton Károly fuzsitossága nem tűnt akkor fel. De 1921-től, 1922-től már kezdett megszilárdulni a román hatalom Erdélyben. Kezdték kiépíteni besúgórendszerüket mindenfelé, így a gyárakban is. Az ügyes, tanult, tapasztalt Márton Károly a Schiel gyári munkások között valaki lett, de izgága volt, megfontolatlan volt. Hamar provokáció áldozata lett. Lefogták, s a brassói szigurancán irgalmatlanul elverték. A Schiel gyárból kitették. Hazakerült Dálnokba, s nagyon szűkös viszonyok között nyomorgott a családjával. Gondolt egyet, s elment az aradi vagongyárba dolgozni. Felesége s kicsi leánya maradt Dálnokban. A messze Aradon is izgágáskodott, s sajnos, rászokott az italra is. Kidobták a gyárból, s hazakerült megint.

A nyomor logikája szerint halálosan gyűlölte a gazdagokat, a dálnoki urakat pedig kimondhatatlanul. 1930. május elsejére virradólag a falu között lévő telefonpóznákra, mintegy húsz póznára vörös zászlókat erősített fel, jó magasan a tetejükre. A falu szegényei — jóllehet kommunisták egyáltalán nem voltak —, amikor kora reggel meglátták a veressel fellobogózott telefonpóznákat, titokzatosan mosolyogtak, tetszett nekik. Az urak mérgelődtek.

Már a régi magyar csendőrség is a Beczássy uraság által épített házban tanyázott, s az új világ, a román világ csendőrei is ott. A vén Becás nagy mérgesen bedobogott a román csendőrparancsnokhoz, s számon kérte, hogy miért tűri a veres zászlókat, s követelte, hogy derítse ki a tettest. A román csendőrök nem tudtak vagy nem akartak felmászni a póznákra. Erre Becás jó napszámért felfogadott egy Bokor Pisti nevű, 17 éves fickó legényt, aki úgy tudott mászni, mint egy macska, s vele leszedette az összes vörös zászlót. Az őrparancsnok nem kezdett nyomozni. A falusiak találgatni kezdték, ki lehetett a tettes. Volt két ember, Boér András és Szász Miklós, nevezett nevén Pikuj Miklós, akikről mindenki tudta, hogy vörös katonák voltak Pesten, s ezeket mindenki kommunistának tudta. Márton Károlyt senki gyanúba se fogta, ő azokban a rendetlen időkben sok mindenféle volt, s most is az volt a híre, hogy a brassói gyárból is s az aradi gyárból azért dobták ki, mert szájaskodott mint magyar érzelmű. Becás legszívesebben megveretett volna valakit, hogy elmenjen mindenkinek a kedve a veres zászlózástól, de a román őrparancsnok félt, félt a falusiak bosszújától.

Még ebben az évben, 1930-ban nyár derekán Márton Károly betört Bíró Károlynéhoz, és egy elég szép summa pénzt s valami aranyholmit ellopott. Gyanúba sem vették most sem. De Bíró Károlyné elvádolta a szerencsétlen Bőr András bát s a feleségét, Bidiga Rózsi nét, hogy ők rabolták ki. Verette a két vént a román csendőrökkel, s kínoztatta, de azok nem vettek magukra vádat, hiszen nem voltak tolvajok. Végül is jó egyheti kínzás, verés után bizonyíték hiányában az őrparancsnok elengedte Bőr Andris báékat.

Márton Károly a lopott pénzből egy darabig tartotta a családját. Félegetett az aranyholmit értékesíteni, végül a felismerhetetlenségig összetörte őket, s mint tört aranyat részletekben Brassóban értékesítette.

No, 1932-ben szénacsináláskor olyasmit művelt, amit a faluban máig sem felejtettek el. A Kicsi rétben volt Veres Bálintnak egy jó darab kaszálója. Ez a vén ember a fiai közül Jóskára, Bercire s Lacira hagyta, s a leányai közül Jucira. Tehát a jó darab kaszálónak négy tulajdonosa volt. A három legény a szénát lekaszálta, feltakarta, s elkezdte hazaszállítani. Amikor már másodszor rakták meg a szekeret, s éppen a kötőrúddal lekötötték, megjelent Márton Károly, s követelte a felesége részét a szénából vagy az árát pénzben. A sógorai hallani sem akartak arról, hogy Jucit, a leánytestvérüket részeltessék. Szó szót követett. Egyszer csak nagy hirtelen Márton Károly gyufát rántott, gyújtott, s rádobta a szénás szekér elejére, a porrá száradt széna lángra lobbant. A két ló veszedelmet érzett, s elkezdett vágtatni hazafelé. A vágtatásban a tűz szelet kapott, az egész széna lángba borult, a lángoló szénás szekérrel a hátukban vágtatott a két ló, s veszedelmesen nyerítettek is. Aki otthon volt a faluban, a szokatlan és veszélyt jelző nyerítésre felfigyelt, s borzalommal láthatta, hogy égő tüzes szekér közeledik a faluhoz. Óriási szerencsére a falu bejárata előtt egy döccenőnél a szekérrúd kettétört, a két szerencsétlen lónak csak a farka égett le, s a szekér két első kerekével bevágtattak Veres Bálint udvarára, a szekér hátulja az égő szénával a falu bejáratánál leszakadt, s ott porrá égett. A három Veres legény pedig irgalmatlanul elverte Márton Károlyt, az életét is alig hagyták meg. A kaszáló az országúthoz közel van, s a segítségért kiáltozó Márton Károlyt majdnem félholtan arra járó esztelneki fuvarosok szabadították ki sógorai kezéből, s lóhalálában vitték fel Alsócsernátonba a zsidó doktorhoz, Fuchshoz, aki gyorsan bekötözte eltört karját, s lábát sínbe tette.

Nagy per lett belőle. De Veres Jucit a testvérei elválasztották Márton Károlytól, s az teljesen megrokkanva meghúzódott a testvérénél, Hadnagy Józsefnénél Brassóban. Ennek korcsomája volt az állomásnál, s alkalmazta az öccsét mint udvarost s istállószolgát. Itt aztán a rokkant ember csendes lett. Inni ivott változatlanul, de tanult is, olvasott is, s valami szemináriumvezető-féle lett, okosította a brassói munkásembereket, s várta a kapitalista világ végét.

Hát közeledett is, ha nem is világ vége, de a Párizs környéki békében összefoldozott Nagy-Románia vége. 1940 tavaszán az oroszok visszafoglalták az 1918—19-es zűrzavarokban a románok által megszállt Besszarábiát és Bukovinát, a bolgárok is igen Dél-Dobrudzsát. A brassói magyar s szász kommunisták türelmetlenjei szépen átvándoroltak Besszarábiába, de más erdélyi helységekből is sokan. Márton Károly is ment. Ment büszkén a megvalósult szabadság, egyenlőség, testvériség boldog országába, a munkás nép földi paradicsomába. Így búcsúzott sógorától, Hadnagy Józseftől: majd írok, s megírom, milyen boldog állapotra jutottam. Nem írt soha. De elgondolhatjuk, hogy Sztálin mindenkit gyanúsnak tartó országában milyen boldog állapotra jutott. Sem testvére, sem a volt felesége, sem a leánya nem keresték, nem kerestették soha.

(A szerző nemrég megjelent, Dálnoki történetek című kötetéből)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 1233
szavazógép
2007-12-29: Közélet - Bogdán László:

Az ördög (Vári Attilának)

A mutatványos kocsi reggel érkezett a faluba. A bakon hatalmas termetű, fekete bajszos férfi ült, széles fekete kalapja alól gyanakodva kémlelt körbe, s amikor letáboroztak a templom előtt, közvetlenül az első világháborús emlékmű mellett, a kocsiból kimászott egy hosszú hajú, szőke nő is, s egy kerek kézitükörben gyönyörködve szív alakú arcában, fésülni kezdte a napfényben fölaranyló haját.
2007-12-29: Emlékezet - Borcsa János:

Aki másnak tanácsot ád…

Harmincöt évvel ezelőtti érettségi bankettünk egyik jelenetét ma is élesen fel tudom idézni, amikor is a végzős diákhoz lépett az ősi skóla neves fizikatanára, s megkérdezte, hová felvételizne, milyen pályát választott magának.