Megtudván, hogy magyar szakra készül, és hogy irodalmi pályára szeretne lépni, igen komoly, érdeklődő arcot mutatva megjegyezte, hogy ebben az esetben valami fontos tanácsa lenne. — Emlékeztess rá majd holnap vagy holnapután! — mondta, s továbblépett máris a báli forgatagban. Másod- vagy harmadnapon úgy is tettem, amint tanárom kért, de ő kissé elmélázva azt mondta, hogy elfelejtette, mit akart tanácsolni.

Mai napig rejtély számomra, hogy mit tartalmazott volna a matúra előtt álló diáknak szánt tanári tanács. Még szerencse, hogy nem tett tanácstalanná! Tartok tőle, arra biztatta volna az irodalommal s az írással eljegyzett diákot, hogy válassza a csillagászatot, esetleg az ionoszféra kutatását, s ne a szférák zenéjét szavakban megszólaltató költészetet. Akkoriban ugyanis mifelénk még nem lett volna elképzelhetetlen, mondjuk, egy szekérre ülve végigdöcögni a kisváros akármelyik akácos útján, s mint egykor Petőfi Sándorunk ama négyökrösön, legalább egy vezérlő csillagot választhatott volna magának az ifjú. Jó esetben aztán — ha az akácos útról megtalálja a feljárót az utas — elérhető lett volna akár a hadak útja is számára, ahol nemcsak székely katonaősei szunnyadó harci ösztöne, de talán gyermekkori, a csillagos égbolt titkait fürkésző kíváncsisága is újból felébredett volna benne. Sőt, ha sima pályához lett volna kedve a fiatalembernek, akár irányt is változtathat, ugye, s választhatja például a vajkockákkal burkolt Tejutat, amely mindjárt az édes élet és a döccenőmentes karrier adományaival halmozta volna el a csillagnézőbe indult űrutazót…

Az igazság viszont az, hogy Árkádia hívásának nem tudtam nemet mondani, s a csillagok helyett többnyire rögök ,,milljom-ezere" között vezetett utam, ebből kifolyólag pedig tanáromnak kellett megírnia A hosszú hullámok terjedése és az alsó ionoszféra állapota közötti korreláció tanulmányozása című doktori tézist, amellyel mintegy huszárvágással feloldotta erdélyi magyar írásbeliségünk egyik nagy kérdőjelét, hogy tulajdonképpen kik is azok a két Szőcs Gézák. Ez időtől fogva nem téveszthető össze immár az összeférhetetlen dolgokat könnyedén korrelációba állító, mindig meglepő költői invencióról és képzelőerőről tanúságot tevő Szőcs Géza az ionoszféra lakóit is a szülőföld szeretetére intő rádiós és publicista dr. Szőcs Gézával.

Most, hogy megjelent A lélek hangja című publicisztikakötete, szerzőavatás részesei lehetünk, illő hát köszönteni azt, aki nemcsak hosszú, de az ultrarövid hullámverésben is hallatja szavát, s aki úgy szereti már ezt a várost, mint a földet! Vermet benne viszont senkinek sem ásna, mivel tudja: a népi bölcsesség szerint maga esne belé. Esetleg tanácsokat ád, ha azok már születésük előtt vissza nem hullanak tudatalattija mélységes vermeibe…