LABDARÚGÁS, III. LIGA
Szászrégen–Zágon 1–1 (0–0)
Zágon: Rusandu–Mihăeşi, Căşineanu, Răduţoiu, Popa, Csiki, Postolică, Puşcaşu, Gazda, Liutec, Pântea (Ştirbu, Bărbăşescu, Márkos Szilárd). Góllövőnk: Pântea (80. p).
Az első 15–20 perc „tapogatózással” telt el, mindkét csapat kereste önmagát, aztán fokozatosan a zágoniak átvették a játék irányítását. Két százszázalékos gólhelyzetet is összehoztak, az egyik akár tizenegyes is lehetett volna, de sajnos a játékvezető nem így látta. A túlsó oldalon két szögletrúgásig jutott a házigazda. Az első félidő aztán gól nélkül ért véget. Szünet után folytatódott Zágon fölénye, de amíg Gazdáék a gólhelyzetekkel játszadoztak, az 54. percben egy szögletrúgás végén gólt szereztek a házigazdák Puskás révén. 1–0. A gól után fokozódott a zágoni fölény, nőtt a gólhelyzetek száma, gól viszont csak egy esett, Pântea szerezte a 80. percben. 1–1. Ez maradt a végeredmény is. Nem nyertünk egy pontot, inkább kettőt veszítettünk. Hej, pedig a játék összképe alapján három-négy gólos zágoni győzelem lett volna a reális eredmény. Na de sebaj, legények, biztosan lesz ez még jobb is. Most háromhetes szünet következik, s a ráhangolódás a jó tavaszi folytatásra.
Berecz Gyula
A további eredmények: Ploieşti-i Conpet–Fogaras 4–0, Brazi–Câmpina 2–0. A Târgoviştéi FCM, a Tatrangi Egyesülés, a Piteşti-i Argeş, az Albotai Girom állt.
A rangsor állása:
1. Brazi 8 0 2 25–3 24
2. Tatrang 7 1 1 11–3 22
3. Câmpina 6 1 3 11–9 19
4. Piteşti 5 1 3 10–9 16
5. Zágon 4 3 3 13–15 15
6. Conpet 3 2 5 11–11 11
7. Régen 2 4 4 8–12 10
8. Târgovişte 2 2 5 6–9 8
9. Albota 2 0 7 6–15 6
10. Fogaras 2 0 8 7–22 6
A következő forduló: Albota–Conpet, Fogaras–Brazi, Câmpina–Târgovişte. Szászrégen, Zágon, Tatrang és Piteşti áll. (á)
IV. LIGA
Illyefalva–Szitabodza 6–0
Illyefalva, kb. 70 néző. Játékvezető: Buceleanu L. Illyefalva: Gecse–Székely Róbert, Jakab B., Bölöni, Ruzsa, Váncsa, Pulugor, Bordás, Székely Rudolf, Antal, Tóth (cserék: Boga, Pickler, Máthé József). Szitabodza: Pisău–Banciu, Murea C., Murea I., Tudorache, Hossu, Onea I. Góllövők: Bölöni (3. p), Ruzsa (8. p), Váncsa (10. és 39. p), Székely Róbert (32. p), Tóth (37.). Ifjúságiak: 0–2.
Hét játékossal érkezett a szitabodzai együttes, s ahogy ilyenkor lenni szokott, a gólzápor beindulásakor mindjárt megsérül egy játékos, a szabályok értelmében pedig a játékvezető véget vet a találkozónak. Illyefalván ez az elszomorító eset a 39. percben történt, amikor már 6–0-ra vezetett az Illyefalvi Lendület. A fociért jöttünk a stadionba – hangoztatták a nézők –, nem csupán az eredményért! Igazuk volt. Dénes Csongor
Barót–Bodok 2–5
Barót, kb. 200 néző. Vezette: Szabó Sándor. Barót: Borcăiaş–Kurta, Fosztó, Asztalos, Szakáts, Bódi, Potyó (Sugár, 70.), Zelch, Máthé Gy., Molnár, Cojocaru. Bodok: Mikula–Szakács, Vultur, Incze, Veres, Rétyi (Kádár, 76.), Nagy (Ferencz, 70.), Ilyés, Barabás, Bajka, Asztalos. Gólszerzők: Máthé (23.), Szakáts (87.), illetve Veres (42., 60. és 90.), Incze (74.), Ilyés (75.). Ifjúságiak: 2–5.
Jól kezdett a hazai csapat, s a 23. percben meg is szerezte a vezetést. A jó folytatás viszont elmaradt, s a 42. percben egyenlített a vendégcsapat. Az 1–1-es első félidő után, a másodikban összecsuklott a baróti együttes, egyszerűen nem bírta erővel a küzdelmet. Az egyébként sportszerű találkozón megérdemelt bodoki győzelem született.
Kovács Barnabás
Sepsi OSK–Bölön 4–0
Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Mintegy 200 néző. Vezette: Voloncs Barna. Sepsi OSK: Boga–Kurtuly, Nagy (Mánya, 46.), Papp (Dobricza, 46.), Szabó, Dénes (Oláh, 69.), Kral, Mihai, Jeremiás, Creangă (Sorescu), Silon. Bölön: Demeter–Puşcaş, Biró Zs., Biró G., Schwartz, Grigoraş (Tusa, 71.), Német, Vasile, Miklós, Végh, Gábor. Gólszerzők: Kurtuly (27., 55.), Jeremiás (54.), Mánya (90.). Ifjúságiak: 28–0 (!).
A sereghajtók közé tartozó vendégek mindössze 27 percig bírták a téli szünetben felturbózott házigazdákkal szemben, ám az első találatot követően meddő mezőnyjáték és a szentgyörgyiek fölényes labdabirtoklása jellemezte a párharcot. A térfélcsere utáni percekben egy picit felpörgött az összecsapás, és Miklós révén a bölöniek kihagyták a mérkőzés egyetlen és legnagyobb ziccerét. A válaszra nem kellett sokat várni, hiszen a házigazdák egy perc alatt háromgólosra növelték előnyüket. A folytatásban ismét a hazai alakulat irányította a meccset, ám az újabb szentgyörgyi gólig a 90. percig kellett várni. Bölön derekasan helytállt a Sepsi OSK otthonában, amelynek van, amit javítania játékán, ha meg szeretné nyerni a bajnokságot. Tibodi Ferenc
Bardoc–Gelence 1–0
Bardoc, mintegy 200 néző. Játékvezető: Bucsi Imre. Bardoc: Ungureanu–Katona (Demeter, 70.), Barabás, Kopeczky, Sănduleac (Kolumbán, 80.), Bedő, Kajcsarácz, Lázár J., Ştefănescu, Molnár, Lázár A. Gelence: Kisgyörgy–Márkos, Audi, Sós, Roman, Pap, Török, Doczé, Csulak, Fábián, Gáspár. Gólszerző: Lázár A. (80.). Piros lap: Kisgyörgy (40.). Ifjúságiak: 7–1.
Nagyon felázott pályán nehéz meccset vívott a két csapat. A 40. perctől Gelence emberhátrányban futballozott, tíz emberrel kellett hősiesen védekeznie és csak ellentámadásokra alapoznia. A 80. percben azonban megtört a jég, és megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat.
Tokos Jenő
Papolc–Ozsdola 5–3
Papolc, körülbelül 80 néző. Vezette: Buceleanu L. Papolc: Harnagea–Marincea, Iacob, Stana, Delcea, Dămoc, Preda, Marşavela, Pânzaru, Spătaru, Ţăndărescu (cserék: Popină, Rusu, Gherghescu, Răduc). Ozsdola: Bögözi F.–Brânduşoiu, Nagy, Pál, Kovács, Szekrény, Tibescu László, Tarcsi, Vojna, Viţeluş, Szabó (cserék: Tibescu Levente, Bögözi I.). Gólszerzők: Marincea (5.), Ţăndărescu (14.), Rusu (48.), Dămoc (60.), Pânzaru (80.), illetve Vojna (17., 68.), Nagy (64.). Ifjúságiak: 5–0.
Végig a házigazdák irányították a meccset, és csak elemi védőhibákból kapták a gólokat. A sportszerűség határain belül férfias küzdelem jellemezte a találkozót, s jó bíráskodás mellett könnyedén nyert Papolc. Berecz Gyula
Perkő–Bodzaforduló 1–2
Gólszerzők: Bartók R., illetve Banciu R. (2). Ifjúságiak: 3–2.
Kovásznai Dolores–Bereck 2–0
Ifjúságiak: 6–2.
A rangsor:
1. Illyefalva 14 1 1 53–14 43
2. Papolc 14 1 1 47–11 43
3. Sepsi OSK 13 0 2 59–11 42
4. Dolores 10 2 4 41–19 32
5. Gelence 10 2 4 26–7 32
6. Bardoc 8 1 6 24–18 25
7. Bereck 8 1 7 29–27 25
8. Ozsdola 6 1 9 38–39 19
9. Bodzaf. 4 3 9 18–35 15
10. Perkő 4 2 10 17–31 14
11. Bodok 4 2 9 21–39 14
12. Barót 4 0 12 24–44 12
13. Bölön 3 2 11 13–46 11
14. Szitabodza 3 0 12 19–53 12
15. Csernáton 3 0 12 14–49 9
A következő forduló: szombaton Bereck–Illyefalva, Bodok–Papolc, vasárnap Szitabodza–Bölön, Gelence–Dolores, Bodzaforduló–Bardoc, Ozsdola–Perkő, Csernáton–Barót. A Sepsi OSK szabadnapos.
V. liga
Nyolc gól Torján
A 16. forduló eredményei: Torja–Kovásznai SE 2–6 (ifjúságiak: 0–4), Maksa–Kommandó 5–1 (a maksai csapat gólszerzői: Forró 2, Szücs A., Kanyó, Miksán, ifjúságiak: 18–0), Uzon–Bárkány 2–1 (góllövők: Száfta, Incze, ill. Bularca, ifjúságiak: 6–0), Árkos–Réty 0–0 (ifjúságiak: 1–3), Kilyén–Hidvég 1–3 (ifjúságiak: 1–1), Nemere–Nagyborosnyó 2–1 (ifjúságiak: 2–4), Szotyor–Nagybacon 1–4 (ifjúságiak: 2–0), Dálnok–Nagyajta 4–3 (gólszerzők: Boér 3, Bereczky, illetve Sándor 3, ifjúságiak: 0–2).
A táblázat:
1. Maksa 12 2 2 57–11 38
2. Kovászna 11 4 1 61–19 37
3. Uzon 11 3 2 31–13 36
4. Nagybacon 9 1 6 34–29 28
5. Réty 8 3 5 39–25 27
6. Kilyén 8 2 6 36–27 26
7. Torja 7 4 5 32–26 25
8. Árkos 6 5 5 26–20 23
9. Kommandó 6 3 7 27–25 21
10. Borosnyó 5 2 9 27–48 17
11. Szotyor 4 4 8 22–37 16
12. Nemere 5 1 10 20–47 16
13. Hidvég 4 3 9 31–51 15
14. Dálnok 3 5 8 20–34 14
15. Nagyajta 4 1 11 26–37 13
16. Bárkány 3 1 12 25–65 10
A következő forduló: szombaton Kovásznai SE–Uzon, vasárnap Bárkány–Árkos, Réty–Kilyén, Hidvég–Nemere, Nagyborosnyó–Maksa, Kommandó–Szotyor, Nagybacon–Nagyajta, Dálnok–Torja. (á)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.