Tegnap a sepsiszentgyörgyi ’56-os emlékparkban a déli harangszóval egy időben csendült fel a magyar himnusz. A Plugor Sándor Művészeti Líceum Sebestyén Lajos által vezetett fúvószenekara ezzel ténylegesen és képletesen is igyekezett ráhangolódni és ráhangolni a mai ünnepre.
A mintegy százfős, jobbára diákközönség korántsem az ilyenkor szokványos, hosszú beszédekkel, koszorúzással zajló ünnepségen vehetett részt. Az alkalomhoz illő térzene, a himnuszok mellett Kiss Tamás tizenegyedikes dráma szakos diák rövid beszédében fiatalos lendülettel, rendhagyó módon „hozta közelebb” a százhatvanöt évvel ezelőtti fiatalok gondolatait, cselekedeteit. Akik hősökként kissé belemerevedtek a történelembe, s hajlamosak vagyunk így emlékezni rájuk. Pedig hasonló korú fiatalokként ugyanúgy szerették a jókedvet, a szórakozást, a szerelmet, mint a maiak. És főleg a szabadságot, amelyért nem féltek életüket adni, pedig nem is élvezhették annak gyümölcsét. S ez a szabadságeszme az, amiért ma is érdemes feltenni a kérdést: mit kezdünk mi szabadságunkkal?
