Január-február folyamán Sepsiszentgyörgy adófizető polgárainak több mint fele kifizette egész éves épületadóját, és ez egyértelműen az e két hónapban igénybe vehető tízszázalékos adókedvezménynek köszönhető.
Az adófizetés vonatkozásában a helyzet egyébként már több éve hasonlóképp alakul, tavaly az első két hónapban a városlakók 53,4 százaléka, idén 53,6 százaléka fizette ki egész évre az épületadóját. Érdekes módon, bár a járművekre is jár a tízszázalékos kedvezmény, a magánszemélyeknek mindössze 39,7 százaléka törlesztette előre az éves adóját (tavaly ez az arány 38,4 százalékos volt). A jogi személyek adóbefizetésénél nehezebb arányszámot meghatározni, a cégek esetében lévén nagyon fontos tényező, hogy ha több mint három éve nem volt felértékelve ingatlanjuk, tíz százalékkal emelt adót kell fizetniük, és az ingatlanfelértékelések általában márciusig szoktak megtörténni.
Az adóhivatalért felelős Sztakics Éva alpolgármester szerint sokkal többet mond az adóbefizetés összege: míg tavaly az első két hónapban 1,263 millió lejt fizettek be a cégek, idén ugyanabban az időszakban 2,039 milliót. Ami már csak azért is érdekes, mert idén ugyan ötven százalékkal növelte az önkormányzat a cégek ingatlanadóját, a tavalyhoz képest a városkasszába befolyt összeg 61,4 százalékkal emelkedett. Az alpolgármester ebből azt a következtetést vonta le, adóbojkottról nem lehet beszélni.
Március még mindig a kedvezményes adóbefizetés hónapja, igaz, ezúttal már csak öt százalékkal kell kevesebbet fizetnie annak, aki egész éves adóját egyszerre törleszti. De március ugyanakkor az első félévi adóbefizetési határidő is, ami azt jelenti, ki a hónap végéig legalább félévi adóját nem törleszti, annak áprilistól már büntetőkamatot számolnak. S mint mindig az adóbefizetési határidők közeledtekor, e hónap utolsó hetében is hosszabbított programmal fog működni a sepsiszentgyörgyi adóhivatal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.