Visszaeshet az alkalmazások száma Háromszéken, amennyiben nem különítik el a foglalkoztatottság növelését célzó, szükséges anyagi keretet – hívta fel a figyelmet Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője.
Gondot jelent, hogy büdzséjük néhány hónapra elegendő, éves költségvetésüket nem ismerik. A szakember szerint az elmúlt időszakban hetven olyan alkalmazást jegyeztek, melynek következtében a munkaadó állami támogatásban részesült, az év első két hónapjában pedig közel félezer személy elhelyezkedését segítették ily módon. Háromszéken 2002-ben 6500 munkanélküli foglalkoztatásához járult hozzá a szakhivatal, azóta csökkent az így elhelyezkedők száma, 2009-ben például 3100-ra. A tavalyi évet jobb aránnyal zárták, 4900 alkalmazást támogattak.
Háromszéken a statisztikák szerint jelenleg 7,91 százalék a munkanélküliségi mutató, s továbbra is gond az alacsony vagy hiányos iskolai képzettségűek elhelyezése. A nyilvántartott több mint hétezer állástalan 68 százaléka már nem jogosult segélyre sem, Erdővidéken az érintettek 84 százaléka található hasonló helyzetben. Közel félezer frissen végzett fiatal is szerepel a hivatal nyilvántartásaiban, közülük még 18-an kapnak támogatást, a többiek díjmentes szakmai képzésekre jelentkeztek. Az előző hónapban kilencszáz álláskeresőt jegyeztek megyénkben (csak a megyeszékhelyen és környékén több mint négyszáz munkaviszony szűnt meg) – közülük 681-en részesülhetnek anyagi juttatásban –, s kevéssel több mint 260 munkanélkülit alkalmaztak.
A megyei bruttó átlagbér – a januárban dolgozóiról nyilatkozó 3628 háromszéki cég adatai alapján – 1299 lej, Kelemen Tibor a tavalyi 1224 lejes átlaghoz viszonyított emelkedést az ünnepi periódus magasabb juttatásainak tulajdonítja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.