FÁBIÁN MATILD, Sepsiszentgyörgy. Szokásos szerdai sétánkon felháborító látvány fogadott a városszéli fenyveserdőben, ahova az önkormányzat szép asztalt és ülőalkalmatosságot helyezett el. Vannak azonban, akik ezt nem értékelik, behajtanak kocsival, és tönkreteszik a gyepet – hát nem tudnak az erdő szélén megállni és öt métert gyalogolni? –, sáros lábbal tapodják az asztalt, arról nem is beszélve, hogy milyen mennyiségű szemetet hagynak ott szétdobálva.
A kukák ott álltak üresen, illetve a négyből egy hiányzik, talpastul kitépték, bizonyára a vasállvány miatt. Ebben az országban senki sem törődik semmivel, csak a pénz számít? Ha a Tega nem végzi el, ott vannak a szociális segélyből élők, ingyen kapják a támogatást, vizet, őket nem lehet odatenni, hogy takarítsák ki az erdőt? Mi ezúttal is összeszedtünk tömérdek sok műanyag poharat, üveget, zacskót és egyéb hulladékot, de nem hiszem, hogy a Reménység Nyugdíjasklub tagjainak feladata lenne mások után tisztogatni – mindenesetre torkig vagyunk már vele. Tessék elzárni a behajtási lehetőséget valahogy, akár egy árokkal, és kiküldeni a rendőröket: vannak elegen, bírságolják meg istenesen, akit rongáláson, szemetelésen kapnak. Senki nem büntet azért sem, hogy a cigányok gyökerestül szedik ki a hóvirágot, és szabadon árulják mindenütt, noha védett növény. A Fenyves utcából eltűntek a kanálisfedők, nem tudom, miért nem lehet törvényben szabályozni, hogy ne lehessen ezeket eladni, amikor annyi mindenre létezik aprólékosan kidolgozott tiltó jogszabály. Bezzeg a székely zászlók ellen van hatósági fellépés!
N. N., Sepsiszentgyörgy. A legtöbben (a sajtóban is) a kóbor kutyákra panaszkodnak, az én véleményem, hogy nem ártana kicsit jobban a kutyatartók körmére nézni. Ugyanis hiába a város intézkedése a zacskóosztó dobozokkal, sokan fütyülnek rá, a járdák (és zöldövezetek) továbbra is tele vannak kutyaürülékkel. Legutóbb szombaton figyeltem fel a Puskás-iskola melletti játszótéren hancúrozó két ennivaló fehér szőrgombócra. Az őket „pásztoroló” hölgy hosszú, csuklyás kabátban, szorosan karba font kézzel messzebb, a tömbházbejáratnál állt, és láthatóan türelmetlenül topogott. Amikor az egyik édi kutyus megkucorodott, és elvégezte a nagydolgát, szemmel láthatóan megkönnyebbülve indult a bejárat felé. Még a kezét sem vette ki a hóna alól, akkor sem, amikor látta, hogy megállok és merően nézem (túl messze voltam ahhoz, hogy az egészsége felől érdeklődjem). Persze, tisztelet a kivételnek, lakóhelyem közelében gyakran látom a gazdikat, amint zacskót vesznek ki a dobozból (zsebükből), majd összeszedik a potyadékot.
VERES GYÖRGY, Lemhény. Változtatni kell a mentalitáson – hirdeti a Tega köztisztasági vállalat vezetője, de a cég részéről is alkalmazni kellene ezt a hozzáállást. Valaki ellenőrzi az embereiket? Ugyanis 2012 decemberétől 2013. március 15-ig nálunk – a 692. szám alatt és öt másik háznál – nem járt szemeteskocsi. Telefonáltam már Sepsiszentgyörgyre, mondtam a díjbeszedő hölgynek is, de csak az ígérettel maradtam. Már gondolkoztam azon, hogy miért is fizetek szemétszállítást...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.