Határtalan hazaszeretet

2013. március 22., péntek, Nyílttér

Március 13-án hajdúböszörményi és hajdúvidi gyerekek és kísérőik érkeztek a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-gimnáziumba. Vendéglátók és vendégek izgatottan mustrálták egymást, hiszen most találkoztak először.

Hamarosan megtörtént az elosztás, így a tizenhat anyaországi diák már közvetlenül ismerkedhetett azzal a családdal, melynél az elkövetkező néhány napot töltötte. A böszörményi Bethlen Gábor Általános Iskolával az előző tanévben kötöttek testvériskolai szerződést a kézdivásárhelyi petőfis pedagógusok.
Az anyaországi gyerekek másnap megtapasztalhatták, miként zajlanak az itteni tanórák: elmondásuk szerint messzemenően élvezték, mert nagyon érdekesek, de főként mások, mint az övéik. Délután a várossal ismerkedtek, és a múzeumba is ellátogattak. Március 15-én testületileg részt vettek az iskolai, majd a központi ünnepségen, a felnőttek pedig az esti díszelőadást is végigkövették. Szombaton a Gelence–Ko­vász­na–Csoma­kőrös–Zágon–Réty–Cser­ná­ton útvonalon kirándultak, megtekintve vidékünk e helyekhez kötődő nevezetességeit.
Simon Júlia tanárnő, a Petőfi-iskola vezetője a találkozó kapcsán elmondta: iskoláink találkozása szimbólumokkal telített, országhatáron átívelve hirdeti a nemzeti összetartozást s a szülőföld soha el nem engedő erejét. Kocsis Edit hajdani diákunk Hajdúviden olyan szépen mesélt szülőföldjéről, hogy  az ottaniak egyből látni akarták ezt a vidéket. Természetes módon fordultak hozzánk, és reméljük, hogy ez a találkozás hosszan tartó testvériskolai kapcsolat alapja lesz.
Gargya Imréné, a hajdúvidi tagiskola vezetője így nyilatkozott: mindannyian nagy­szerűen éreztük magunkat. Felemelő volt itt megélni az ünnepet, ahol az emberek ennyi lélekkel és ekkora szívvel képesek ünnepelni. Csodálatosan szép volt az ünnepi gálaműsor, csodálatos helyeket ismertünk meg, és még csodálatosabb embereket. Hálásan köszönjük, hogy itt lehettünk.

KOSZTI ILDIKÓ

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-03-22: Nyílttér - Demeter J. Ildikó:

Az utca hangja

FÁBIÁN MATILD, Sepsiszentgyörgy. Szo­kásos szerdai sétánkon felháborító látvány fogadott a városszéli fenyveserdőben, ahova az önkormányzat szép asztalt és ülőalkalmatosságot helyezett el. Vannak azonban, akik ezt nem értékelik, behajtanak kocsival, és tönkreteszik a gyepet – hát nem tudnak az erdő szélén megállni és öt métert gyalogolni? –, sáros lábbal tapodják az asztalt, arról nem is beszélve, hogy milyen mennyiségű sze­metet hagynak ott szétdobálva.
2013-03-22: Nyílttér - :

Idősek, betegek ünnepi készülődése

Immár négy esztendeje, hogy nagyböjt ötödik vasárnapján az idősek és a betegek ünnepi szentmise keretében készülnek a feltámadás ünnepére Szent­katolnán.