Hírsaláta

2013. március 26., kedd, Belföld

DRÁGA LESZ A HÚSVÉTI BÁRÁNY. Jó piacot találtak a hazai bárányoknak és juhoknak az állattenyésztők, emiatt a levágásra szánt bárányok 90 százaléka a görög és szaúd-arábiai piacokra kerül. Az előrejelzések szerint itthon 25–30 lej közötti áron forgalmazzák a bárányhús kilogrammját, ami 50 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor. (Antena3)

HA NEM VESZIK ÁT AZ UNIÓS IRÁNYELVEKET, NAPI HATVANEZER EURÓ BÜNTETÉST FIZET­HETNEK. Három ország – Románia, Lengyelország és Ciprus – esetében az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság, hogy a bírói testület szabjon ki rájuk pénzbüntetést az uniós jog megsértése miatt – közölte csütörtökön Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője. Mint ismertette, a bizottság rendkívüli módon azonnali pénzbüntetés kiszabását kéri a luxembourgi bíróságtól. Románia esetében napi 60 ezer eurós bírságot követel, amiért a gáz és áram piacának megnyitásáról szóló irányelveket nem megfelelően ültette át saját jogrendjébe. A szóvivő elmondta: a három ország elkerülheti a büntetést, ha addig intézkedik. (Mediafax)
AZ IGAZSÁGTALANSÁG „ÁRA”. Korrupció miatt 2005–2012 között 23 bírát és 30 ügyészt állítottak bíróság elé, közülük 12 bírát és 11 ügyészt ítéltek el. A Korrupcióellenes Ügyészség az elmúlt években többször felhívta a figyelmet, hogy a törvényszékeken, ügyészségeken valóságos hálózat működik, mely meghatározott pénzösszeg fejében megvásárolja az igazságszolgáltatást. Az eddigi ügycsomókból kiderült, hogy a feltételes szabadlábra helyezést pár ezer eurótól 150 000 euróig „árulják”. Az ügyek lezárása, azaz eltemetése átlagban 4000 eurót kóstál, a kedvező ítélet megvásárlása elérheti a 200 000 euró kenőpénzt is. (Gândul)
NEM LEÁLLÍTJÁK, ÁTALAKÍTJÁK A TEJ-KIFLI PROGRAMOT. Biztosan nem állítjuk le a tej-kifli programot – nyilatkozta Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter, majd hozzátette: úgy gondolják újra, hogy a napi tej és kifli azokhoz jusson el, akiknek igazán szükségük van rá. (Mediafax)
ÚJRAKEZDENÉK A FELFÜGGESZTÉSI CIR­KUSZT. Radu Stroe liberális belügyminiszter megengedhetetlennek tarja, hogy Traian Băsescu államelnök szombaton részt vett és felszólalt a Demokrata Liberális Párt tisztújító kongresszusán, és állítja: ismét felfüggesztésén kell gondolkodniuk. (România liberă)
 

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 435
szavazógép
2013-03-26: Belföld - Váry O. Péter:

Belföldi hírek

Megrovás félretájékoztatásért
Az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) büntetése nyomán az Antena 3 hírtelevíziónak háromszor kell főműsoridőben tájékoztatnia nézőit arról, hogy  a székelyzászló-ügyről szóló egyik adásában nem tartotta be a jóhiszemű, kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi előírásokat, és egyik meghívottja gyalázkodó hangnemet használt.
2013-03-26: Közélet - Bokor Gábor:

Kisebb beruházásokra futja (Elfogadták Zágon költségvetését)

Egyhangúlag fogadta el Zágon tanácsa a község idei költségvetését. A bevételi és kiadási oldalon is 7,9 millió lej szerepel, ez nagyjából annyi, mint az előző esztendőben. A tanácsülésen Kis József polgármester a költségvetési tételek felsorolása után kérte a tanácstagokat: ha észrevételeik vannak, most fogalmazzák meg azokat. A költségvetést végül vita nélkül fogadták el.