Egyedi, teljesen újszerű produkcióval lépnek fel ma este a színházi világnapon a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészei: a belőlük verbuválódott Tesztoszteron Zenei Alakulat mutatkozik be. Első fellépésük alkalmával hangoztatják: ami történik, az „régi álom, új megvalósulás”, hiszen három éve készülnek a különleges koncertre.
A mai három színházi előadás után a sepsiszentgyörgyi teátrum előcsarnokában mintegy három hónapos intenzív próbaidőszak után este tíz órakor színpadra lép a Tesztoszteron Zenei Alakulat, azaz a hat zenész mellé énekesként mintegy tucatnyi színész csatlakozik, huszonhat-huszonhét szám hangzik el, magyarul és angolul.
Nagy Alfréd lapunknak elmondta, Zakariás Zalánnal és Kónya-Ütő Bencével hárman „agyaltak” ezen a legtöbbet, már három esztendeje mocorog bennük a színházi zenekar ötlete, aztán a Tesztoszteron előadással ez elérhető közelségbe került, megadta a fellángoláshoz szükséges lendületet. A mostani felállásban hatan zenélnek, illetve énekelnek is, ez az alap, de tucatnyian beszálltak még a buliba. Mert ez elsősorban koncert, buli, abban bíznak, hogy jó hangulatú zenés-táncos mulatságot sikerül teremteniük.
A produkció műfajilag „vegyes saláta”, az a közös elem, hogy mindenik színész örömmel és szeretettel próbált, olykor napi négy és fél órát is, ez számukra mégis felüdülést jelentett. Remélik, ez csak a kezdet, lesz folytatás, írnak majd saját dalokat is.
Nagy Alfréd úgy véli, számára egy álom teljesül, mert ő annak idején a zene felől közelített a színházhoz, tinédzser korában rockénekes szeretett volna lenni, így érthető, hogy az elmúlt két-három hónap számára nagyon boldog időszak, ráadásul miután „beizzította” társait, olyasmivel foglalkozhattak, amit önként vállaltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.