A diákok számára meghirdetett országos fogyasztóvédelmi vetélkedő megyei szakaszait március 16-án, azaz szombaton kellett megszervezni (mint az ilyen rangú tantárgyversenyeket szokás), nem pedig március 15-én, ahogy ezt Mircea Diacon, a fogyasztók érdekeit védő hivatal Kovászna megyei vezetője közölte.
A tanügyminisztérium és a fogyasztóvédelmi hatóság által kiadott versenyszabályzatot a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakközépiskola igazgatónője, Gazdag Ildikó küldte át lapunknak, aki korábban arról próbálta meggyőzni a szervezőket, hogy ne március 15-ére időzítsék a versenyt, hiszen így a megye diákjainak többségét (a magyar anyanyelvűeket) kizárják belőle. Diacon ragaszkodott a fogyasztóvédelmi világnaphoz – ami szintén március 15-ére esik –, ráadásul úgy véli, egy tanügyminisztérium által támogatott és jóváhagyott rendezvénynek elsőbbsége van olyan programokkal szemben, amelyek nem rendelkeznek felsőbb engedélyekkel. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.