Az utca hangja

2013. március 29., péntek, Nyílttér

IMRE MAGDOLNA, Kézdivásárhely. Olvassuk a Há­romszékben, hogy Victor Ponta miniszterelnök úr szeretné meg­szüntetni a tej-kifli programot, mert a gyermekek nem hajlandók megenni a kiflit, a tejet és az almát pedig „elját­szodják”.

Holott ezt a programot azért találták ki, mert na­gyon sok szülő anyagi okokból nem tud tízórait csomagolni két-három gyermeknek, és ha már a kormány magára vállalta az óvodások, kisiskolások napi egy étkeztetését, azt kellene ellenőriznie, hogy minőségi táplálékot biztosítson: a tej ter­mészetes, iható, a kifli pedig foszlós, ehető legyen, mert most nem nagyon az, és a szegény családok gyermekei is szeretik a finomat. Több szülő és nagyszülő szerint a kiosztott alma sem elég érett. Nem tudjuk, máshol mi van, elnézést kérek az általánosításért.
FERENCZ BÉ­LA, Sepsi­szent­györgy. Valahogy tudatosítani kellene a hiányos történelmi ismeretekkel bíró bukaresti vezetőkben, akik a székely zászló ellen uszítanak az ide betelepítettekkel, hogy a székely nép több mint ezeréves, és még Románia címerét is székely szakember, Keöpeczi Sebestyén József tervezte. Az európai törvények kimondják a népek egyenjogúságát, ezek Romániát is kötelezik!
Megjegyzés. Ismételten megkérjük olvasóinkat, hogy a nyilvánosságnak szánt beszámolóik, észrevételeik, panaszaik mellett minden esetben tüntessék fel lakcímüket (esetleg telefonszámukat is), mert pontos elérhetőség nélkül levelük névtelennek számít, és ezek, valamint az álnéven írottak közlésétől lapunk továbbra is elzárkózik. A hozzánk fordulók adatait bizalmasan kezeljük, a nevük elhallgatását kérők is teret kapnak, ha közérdekű a mondanivalójuk. A Nyílttér az olvasók oldala marad, ahová hagyományos és elektronikus postán is eljuttathatják véleményüket, javaslataikat. Megjelenésük olykor – ha egyszerre sok levél jön – késhet, és néha – helyszűke miatt – rövidíteni is kényszerülünk, ezért megértésüket kérjük, de minden küldeményt érdeklődéssel várunk.                                      A szerkesztőség

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2013-03-28: Közélet - :

Véradással a rászorulókért

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi központnak és öt Csíki negyedi rászoruló családnak juttatott alapélelmiszerekből álló csomagot a napokban a megyeközponti magyar adventisták közössége, aki pedig nem tudott pénzbeli segítséget nyújtani a támogatóalaphoz, véradással járult hozzá a segélyezéshez.
2013-03-29: Nyílttér - :

Jelentés a mellékutcából

Olvastam az újságban az uniós támogatások felhasználásáról. Itt tettek említést főútról és mellékutcákról. Érdekelt ez a rangsorolás éppen az elvégzett munkák kapcsán, mert a támogatásokat megalapozó dokumentáció az egész faluról szólt.