Pályázat többletadó visszafordításáraJár is, jut is

2013. március 29., péntek, Közélet

Jól járhatnak a sepsiszentgyörgyi székhelyű, itt épület­adót fizető cégek: az idén ötven százalékkal megemelt több­letadójuk akár kétszeresét is visszakaphatják, amit fejlesztésre fordíthatnak, a pályázati rendszert pedig úgy dolgozták ki, hogy az a munkahelyteremtést ösztönözze.
 

A többletadó visszapályáz­tatási tervének tavaly no­vemberi bejelentése nagy port kavart, némely cégvezetők adó­bojkottal fenyegették az önkormányzatot. Az elképzelés arról szólt: a nem sepsi­szentgyörgyi székhelyű, de itt épü­letadót fizető cégek pénzén lehet fejleszteni a várost, a helyi vállalkozások ugyanis visszakaphatják a tavalyihoz képest kirótt többletadót, il­letve ennek akár kétszeresét is, amennyiben 2011-hez ké­pest tavaly növelték alkalmazottjaik számát – ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján An­tal Árpád polgármester. Az intézkedéssel nemcsak vissza­adják a vállalkozóknak pénzüket, de ösztönzik a munkaerő alkalmazását, a munkahelyek „kifehérítését“ – mond­ta a polgármester, aki szerint a program mintául fog szolgálni az ország többi városának is. Ami a civil szervezetek emelt ingatlanadó elleni tiltakozását illeti, a városban működő 15 szervezetből 11 az önkormányzat ingatlanjait használja, tehát nem kell adót fizetniük, egyik jelképes bért fizet az önkormányzatnak, a maradék három adóköteles – tehát nem beszélhetett a tiltakozó szervezet mindannyiuk nevében. Vi­szont e három szervezetnek is vissza lehet juttatni a többletadót a prog­ram révén – fűzte hozzá.
Antal Árpád szerint az ötven százalékkal megemelt épületadóból a cégektől 2,7 millió lej többletbevételhez jut a város, ebből mintegy ötszázmillió az, amit a helyi kis- és közepes vállalkozások fizetnek adóként, a többit a multinacionális cégek, bankok, biztosítók, üzemanyag-állomások stb. Első lépésként ez az ötszázezer lej lesz a helyi cégek által megpályázható keretösszeg, de amennyiben igény lesz rá, kiegészítik – magyarázta a polgármester –, azaz nem fordulhat elő, hogy járni jár, csak nem jut.
A pályáztatás módszertanát az önkormányzat a Ko­vászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen dolgozta ki, lebonyolítását is a kamara végzi. Édler András, a kamara vezetője szerint egy­szerű, átlátható, minden vál­lalkozót kielégítő pályáztatási rendszert dolgoztak ki, hivatalos papirost is csupán egyet, az adóbefizetést igazoló iratot kérnek a pályázat benyújtásakor, a többi jórészt saját felelősségre kiállított nyilatkozat. Az április 15-én induló program úgy működik, hogy miután a cég kifezette éves épületadóját, az ezt igazoló irattal benyújtja dossziéját a kamarához, megjelölve, mire fordítaná a többletadóként be­fizetett össze­get – és itt tág határokat szabtak meg: a cég székhelyének külső és belső felújításától zöldövezet vagy éppen bababarát környezet kialakításán, mindenféle munkaeszköz beszerzésén, kiállításokon va­ló részvételen át a kölcsönök, a lízing kamattá­mogatásáig sok minden be­lefér. Előbb a kamara, az önkormányzat és az Asimcov tag­jaiból álló bizottság eldönti, finanszírozható-e a kérés, majd a beruházás elvégzése után kapja meg a cég pénzét. Ami, attól függően, mennyi­vel nőtt alkalmazottjainak száma az előző évhez képest, lehet a többletadó kétszerese (ez az alkalmazottak számá­nak legalább harmincszázalékos növekedését feltételezi), de azokat sem szándék­szanak büntetni, akik munkásaik számának csökkentésére kény­szerültek, ha pályáznak, a többletadójukat ők is visszakap­hatják. A programban a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett, legalább egy éve itt működő kis- és közepes vállalkozások vehetnek részt. Az önkormányzatnak 683 cég fizet épületadót, ebből mint­egy négyszáz helyi.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 769
szavazógép
2013-03-29: Belföld - :

Hírsaláta

A SÜTŐ-SZOBORRA MÉG VÁRNUNK KELL. Nem sikerült meggyőzniük Marosvásárhelyen a magyar tanácstagoknak román kollégáikat a Színház térre tervezett Sütő-szoborról. Az RMDSZ-es kezdeményezés mögül az SZLSZ több helyi politikusa is kihátrált. Több órán át kerülgették a témát, Ioan Sânpălean ülésvezető végül halasztást kért.
2013-03-29: Közélet - :

Vonzó volt a jégpálya

Tegnap délutánra már minden alkatrészét elszállították a Sepsiszentgyörgy belvárosában felszerelt korcsolyapályának, az idény azonban így is bő három hónapig tartott, és ezalatt sok ezren használták ki a jégen való mozgás lehetőségét.