Elítéli a magyartámadást
Mikola Azarov ukrán miniszterelnök elítéli a március 16-án Ungváron magyarokat ért támadást. „Élesen elítéljük ezt az esetet, szörnyűnek és méltatlannak tartjuk” – mondta a budapesti látogatásán tartózkodó Mikola Azarov az M1 műsorában arról, hogy magyar állampolgárokról kokárdát téptek le támadóik Kárpátalján.
Az ukrán kormányfő a józan ész és az erkölcs szempontjából elfogadhatatlannak nevezte az iskolásokat ért inzultust, nyomoznak az ügyben, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Unió részéről semmiféle reagálás nem hangzott el az esetről. „Az a politikánk, hogy maximális türelemmel viszonyuljunk a kisebbségekhez” – mondta, hozzátéve, hogy ennek érdekében fogadták el a regionális nyelveket támogató törvényt, amelynek érvényesüléséért mindent megtesznek. Az interjúban Mikola Azarov köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, amiért immár Ukrajnába Magyarország felől is eljuthat a földgáz, csökkentve Ukrajna függőségét az orosz földgázimporttól.
Bukott a megállapodás
Három ország – Észak-Korea, Irán és Szíria – megakadályozta az ENSZ-ben a hagyományos fegyverek kereskedelmének korlátozásáról szóló nemzetközi megállapodás elfogadását – jelentette be a kérdéssel foglalkozó konferencia elnöke. A három ország a plenáris ülésen egymás után kinyilvánította ki, hogy ellenzi az egyezményt, így nincs meg az elfogadásához szükséges konszenzus – közölte Peter Woolcott New Yorkban. A tíznapos értekezletet ezzel elvben sikertelennek minősítő és lezáró bejelentés után azonban vita alakult ki az esetleges folytatásról és arról, hogy mit is jelent a „konszenzus”. Mexikó sok más ország támogatásával megpróbálta megváltoztatni a lefektetett szabályokat, de ez mások, így Oroszország ellenállásába ütközött, s végül az ausztrál Woolcott befejezettnek nyilvánította az ülést. Előzőleg Kenya képviselője kijelentette: a túlnyomó többség akarata világos, ezért levelet küldenek Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárhoz azzal a javaslattal, hogy terjessze az egyezményt a közgyűlés elé elfogadásra a lehető leghamarabb. Kenya az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Argentína, Ausztrália és mások nevében is beszélt. „Ez nem kudarc. Ma a sikert elodázták, de nem túl sok időre” – jelentette ki Jo Adamsin brit nagykövet.
Ciprus marad az euróövezetben
Ciprusnak nem áll szándékában kilépni az euróövezetből – írja a BBC News hírportál a köztársasági elnök kijelentésére hivatkozva. „Semmilyen módon nem fogunk az ország sorsával kísérletezgetni” – jelentette ki Nikosz Anasztasziadisz köztársasági elnök, mondván, hogy a helyzet már rendeződött a tízmilliárd eurós EU–IMF-mentőcsomagnak köszönhetően. Az euróövezeti országokat viszont azzal vádolta meg az államfő, hogy „példátlan követeléseikkel” kísérleti tereppé tették Ciprust. Elhárítottuk a tragédiát – hangsúlyozta. „A helyzet – minden tragédiájával együtt – már rendeződött”– szögezte le. Cipruson csütörtökön nyitottak ki mindössze hat órára a bankok közel kétheti zárva tartást követően, de semmi rendkívüli esemény nem történt. Az emberek nyugodtan vártak sorukra, hogy felvehessék az egy napra engedélyezett 300 eurójukat. Tegnap a bankok már rendes nyitva tartás szerint üzemelnek, és sorok is csak elvétve alakultak ki. A pénzfelvételi és átutalási korlátozások még legalább egy hónapig érvényben maradnak Cipruson.
Berlusconi nemet mondott
Elutasította az újabb szakértői vagy intézményes kormány megalakítását Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) elnöke a Giorgio Napolitano államfővel tegnap tartott konzultáción. A PdL kizárólag politikai kormány felállítását tudja elképzelni – hangoztatta Berlusconi az államfővel tartott egyeztetés utáni sajtótájékoztatón. Hozzátette: nincs más megoldás, mint a PdL és a Demokrata Párt (PD) közötti koalíció. Berlusconi kijelentette, hogy a PdL a Pierluigi Bersani PD-főtitkár vezette kormányt is támogatja, ha a bal- és a jobbközép megállapodik a gazdasági reformokról. A szakértői kormányra határozott nemet mondott, mint mondta, a Monti-kormány szerinte katasztrofális teljesítménye után. A pártokkal való konzultációk újabb körét elindító Napolitano mielőbb le akarja zárni a második kormányalakítási kísérletet, miután az ezzel március 22-én megbízott Bersani kudarcot vallott.