Két sepsiszentgyörgyi cég is bezárt áprilisban: a város hajdani kenyérgyára (képünkön), a magyarországi magántulajdonban levő Mopaco húsvét előtt 72 alkalmazottját bocsátotta el, az Ambient építkezési vállalkozás 43 jól képzett szakmunkásától vált meg. Az ok mindkét esetben a pénzhiány.
A megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség vezetője, Kelemen Tibor a leépítésekről lapunknak elmondta: az Ambient már hónapok óta kifizetési gondokkal küzdött. Megrendelései ugyanis többnyire közintézményektől voltak, dolgozni is tudtak, az elvégzett munkálatok ellenértékét azonban nem kapták meg, sőt, néhány szerződést visszamondott az állam, így április elsejétől szélnek eresztették embereiket. Állás nélkül maradt több kőműves, hegesztő, lakatos, víz-, gáz- és villanyszerelő, festő, de ha a cég pénzhez jut, visszaveszik őket – ha addig el nem helyezkednek máshol.
Nagyobb megdöbbenést okozott a Mopaco megszűnése (melyről szombati lapszámunkban már írtunk), hiszen ott látszólag minden rendben ment, az államnak a cég nem tartozott, termékei jó hírnévnek örvendtek, az iskolai kifli szállítói jogát elnyerte, és még a múlt héten is hallani lehetett a szép múltra hivatkozó reklámját az egyik helyi rádióban. Így hát az alkalmazottakat és az ügyfeleket is váratlanul érte, hogy egyik napról a másikra eltűnik. A magyarázat ezúttal is a fizetésképtelenség, bár a magyarországi tulajdonossal közvetlenül nem sikerült felvenni a kapcsolatot – közölte Kelemen, aki maga is értetlenül áll a történtek előtt, hiszen a kenyérgyár a helytörténelem részévé vált, és elég nagy űrt hagy maga után. Alkalmazottjai egyelőre fizetett szabadságon vannak, de ennek lejártával nem lesz, hová visszatérniük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.