Tavaly 528 ezer lejt kapott a személyenkénti, napi egylejes illetékből Kovászna polgármesteri hivatala, az összeget a szállodákban, panziókban megszálló vendégek fizették be. Ebből 83 ezer lejt a turisztikai információs iroda működtetésére fordítottak, 350 ezer lejt a Tündérvölgy, Horgász völgy, központi és vajnafalvi park rendben tartására – derült ki a kovásznai tanács legutóbbi ülésén.
Meglepetéseket is tartogatott az üdülési illeték felhasználásáról szóló beszámoló. Nicolae Enea önkormányzati képviselő értetlenségét fejezte ki, hogy az összegből költöttek a városnapokra (30 ezer lejt), a juhászlakodalom megszervezésére (kilencezer lejt), a Kovászna várossá válásának hatvanéves évfordulójára készített óriáshirdetésekre (19 ezer lejt). Úgy tűnik, ide-oda elmennek a pénzek – jegyezte meg.
Felvetődött, az illetéket sok egység nem kéri a vendégektől, a feketén dolgozó szállásadók sem teszik ezt. Enea szerint a szállodákat leszámítva a kovásznai vendéglátás kilencven százaléka hivatalos keretek nélkül zajlik. Gyerő József számítása szerint százezer lejjel is nőhetne a bevétel, ha mindenkitől befolyna az illeték. A tanácstagok megállapodtak: az illetékből származó összeg idei felhasználásáról a következő ülésen döntenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.