Kérdezheti ezt bárki, aki az ügyészségi és törvényszéki botrányok újabb fejezetének történeteit böngészi az újságokban vagy az interneten.
Maga a tény, hogy a hírportálok tanúsága szerint a főügyész, illetve a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének kinevezése a miniszterelnök és az államelnök harcának tárgyává vált – magyarán, hogy a legerősebb tényezők, a legnagyobb hatalmat birtokló szereplők csapnak össze a kinevezés kapcsán, holott csak jelölési, illetve jóváhagyási jogosítvánnyal rendelkeznek, a tulajdonképpeni beiktatási jogkör a Legfelső Bírói Tanácsé – nos, ez jelzi és bizonyítja, menyire „politikamentes” a folyamat, s a politikumnak mennyire „nincs” ugyebár befolyása a dologra.
Márpedig a bírói hatalom a törvényhozói és a végrehajtói mellett a másik kettőtől teljesen független ága kellene hogy legyen a hatalmi szerkezetnek, s a demokratikus felépítmény egyik szavatolójaként kellene működnie. A három akkor tudja ellensúlyozni és ellenőrizni egymást, ha önállóságukról külön gondoskodnak a törvények, s ha azt a közállapotok is garantálják, ha a közéleti gyakorlat illetéktelen tényezői részéről jött behatástól mindenik mentes marad, ha védelemben részesül e befolyásolással szemben.
Minálunk pedig minek vagyunk tanúi? Hetekig arról folyik a vita, az elnök vagy a kormányfő embere kerül-e az illető tisztségbe. Akhilleusz nem harcolt olyan ádázul Patroklosz holttestéért, mint ahogy ők ketten, illetve ahogy fegyverhordozóik egymást támadják, csepülik, fenyegetik és kerülgetik, mielőtt keményen odasújtanának az ellenfélnek. Újabban igaz, a megegyezésre törekvés az uralkodó hang, kisült ugyanis, hogy mégsem az erők összemérése fogja eldönteni, kinek a jelöltje hova kerül, hanem egy korábbi megállapodás, amelyet mégis jobbnak látnak nem felrúgni kormányrészről, vagy annak egyik pártja részéről, merthogy az államelnök kemény válaszlépéseiből már nem kérnek. Teljes gőzzel folyik hát a közéleti komédia új fejezete, s közben senki nem veszi észre, hogy éppen az igazságszolgáltatás függő volta az, amit mindez bizonyít, és amit mindez csak fokozhat.
Akkor pedig európai értelemben vett pártatlan törvényszéki gyakorlatról még csak szó sem lehet. Mert a címben feltett kérdésre válaszolva: biztosan nem a hatalmasok lajbizsebében!