Kereket old
Aki szorult helyzetbe kerül, gyakran jobban teszi, ha inkább gyorsan kereket old: jobb, ha gyorsan odébbáll, elillan, megszökik vagy nesztelenül eltűnik a színről. A régi emberek életmódjával függ össze e szólás: a megrakott szekeret lejtős úton egy erős szíjjal, lánccal kellett fékezni. Azonban a meredek út alján erre már nem volt szükség. Megoldották a szekér kerekét, hogy újra akadálytalanul guruljon. A megrakott szekér pedig ennek hatására hirtelen meglódult, nekilendült.
Bottal ütheted a nyomát
Akkor szoktuk ezt mondani, amikor hiába keresünk, hajtunk valakit, valamit, el nem érhetjük, mert elmenekült, nyoma veszett. A vadászéletből ered ez a mondásunk, a hajtók szokták bottal verni az avart, a bokrokat, hogy a vadat felzavarják, és a puskacső elé hajtsák.
Egy követ fúj
Azt jelenti, hogy titkon egyetértünk valakivel, részt veszünk az összeesküvésében. Abból a babonából ered, hogy a kígyók tavasszal összebújva sziszegnek, szájukból tajtékot fújnak (habzik a szájuk), az megkeményedik, és kővé válik. Ez a csodaerejű kígyókő, amellyel különféle betegségeket próbáltak gyógyítani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.