Nyílt levélben tiltakozik a székelyföldi fafeldolgozó vállalkozásokat tömörítő Arbor szövetség az osztrák Holzindustrie Schweighofer tervezett székelyföldi megtelepedése ellen. A több mint 3000 személynek munkát adó, 150 vállalkozást tömörítő szövetség állítása szerint az osztrák cég olyan árat kínál a székelyföldi fáért, amilyent a helyi kis cégek nem tudnak kifizetni, és ezáltal az ő megélhetésüket veszélyezteti.
„A Holzindustrie Schweighofer térhódítása Kovászna megyében nem más, mint a székelyföldi és ezen túlmenően a romániai, ma még meglévő faipari egységek tudatos csődbe taszítása, és ezen vállalkozások alkalmazottjainak a munkanélküli irodákhoz való átirányítása” – fogalmaz az Arbor igazgatótanácsa. A fafeldolgozók szövetsége emlékeztet, hogy az osztrák beruházó bevallása szerint évente 800 ezer köbméter rönköt termelne ki, és ehhez 600 személyt alkalmazna. „A Romániában késztermékeket gyártó faipari vállalkozásoknál jelen pillanatban ez a 800 ezer köbméter rönk elvonása 13 300 munkahely megszűnését eredményezi” – áll a nyílt levélben. Az aláírók szerint az osztrák vállalkozás székelyföldi terjeszkedése nemcsak a fafeldolgozó cégeket érinti hátrányosan, hanem a turisztikai, valamint a segédanyagokat, faipari gépeket és cserealkatrészeket gyártó vállalkozásokat is, „a környezetre gyakorolt hatása pedig beláthatatlan következményekkel fog járni gyermekeink, unokáink életében”. Az Arbor szövetségbe tömörült cégek az osztrák beruházás azonnali leállítását, a rönkök és a fűrészáru exportjának megszüntetését, és olyan törvénytervezet kidolgozását sürgetik, amely előírja, hogy az erdőtulajdonosok a meghirdetett és értékesített rönkmennyiségből elsősorban a késztermékeket előállító vállalkozásokat szolgálják ki. Az Arbor mellett foglalt állást Korodi Attila, az RMDSZ egyik Hargita megyei képviselője is. A volt környezetvédelmi miniszter elmondta: három éve dolgoznak azon, hogy a Holzindustrie Schweighofer ne tudjon Hargita megyében megtelepedni. Olyan jogszabály megalkotására keresik a megoldást, amely szerint nagyobb adót lehetne kiróni azokra a cégekre, amelyek feldolgozatlan fát szállítanak el a kitermelés térségéből. Az osztrák Holzindustrie Schweighofer március 28-án jelentette be, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó üzemet épít Rétyen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.