Hargita megyében rendőrségi kihallgatásra idézték be a székely zászlót kitűző iskolák igazgatóit. A múlt héten a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium, a Fogarasy Mihály Általános Iskola és a Salamon Ernő Gimnázium igazgatójának kellett megjelennie a rendőrségen az intézmény homlokzatára kitűzött székely zászló miatt.
Lakatos Mihály, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója elmondta: pénteken kellett írásos nyilatkozatot adnia a rendőrségen arról, hogy milyen körülmények között került ki a tanintézményre a székely zászló. Mint mondta, arról tájékoztatták, hogy egy nyugalmazott maroshévízi tanár feljelentése nyomán folyik vizsgálat székelyzászló-ügyben. Lakatos Mihály tudni vélte, hogy Székelyudvarhelyen is hasonló idézést kaptak az iskolaigazgatók. Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója tegnap elmondta: több mint egy hónappal ezelőtt kellett írásos nyilatkozatot adnia. A rendőrség csupán nyilatkozatot kért, nem kérte a zászló eltávolítását.
Az oktatási intézmények igazgatóit tegnap nyílt levélben szólította meg Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. A sajtóhoz is eljuttatott levélben Borboly nyomatékosította: nincs olyan hatályos jogszabály Romániában, amely tiltaná a helyi, megyei vagy regionális zászlók használatát. A megyei vezető szerint a rendőrségi vizsgálat az intézményvezetők megfélemlítését szolgálja, hátha meggondolják magukat, és leveszik a zászlót. Borboly Csaba arról tájékoztatta az intézményvezetőket, hogy az RMDSZ által létrehozott Mikó Imre-szolgálattól kért jogi segítséget.
A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, azt hozták fel, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. Borboly Csaba tájékoztatása szerint az ítélet mindeddig nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ezért nem hatályos.