Már Hitler és a náci Németország is bízott a csodafegyverben, de hogyan, hogyan nem (krimibe illő történet, ebbe most nem mennénk bele), Amerika „elszippantotta” a titok birtokában lévő tudóst, aki a nagy amerikai fizikusokkal együtt létrehozta a világon elsőként az atombombát, amelyet 1945. augusztus 6-án Hirosima és augusztus 9-én Nagaszaki japán város ellen vetettek be.
A következményei minden elképzelést felülmúltak, és elrettenő erővel hatottak a hidegháború elmebeteg, az „ellenséget” a propaganda minden eszközével lejáratni akaró éveiben is az atombombával rendelkező államokra, aszketikus „visszafogottságra” kényszerítve őket, noha voltak forró pillanatok (a koreai háború vagy a kubai válság idején), amikor nagyon közel került a világ a harmadik világháborúhoz. 1949-ben a Szovjetunió is végrehajtotta az első kísérleti atomrobbantásokat, 1952-ben Nagy-Britannia, 1960-ban Franciaország, 1964-ben Kína is belépett az „atomklubba” (az atomfegyverrel rendelkező államok zárt körébe). 1968-ban az amerikaiak, a szovjetek és az angolok Moszkvában aláírták az atomsorompó-szerződést, amely megtiltja, hogy atomfegyvert vagy előállítására szolgáló berendezéseket adjanak el más országoknak. Franciaország és Kína csak 1972-ben csatlakozott a szerződéshez. Közben hogyan, hogyan nem, Izrael is, Pakisztán is, India is, később, a Bush elnök által nemes egyszerűséggel a „lator államok” közé sorolt Észak-Korea is az atomfegyver birtokába jutott – bár ezt hivatalosan soha nem ismerték el. A Dél-afrikai Köztársaság is hajtott végre kísérleti atomrobbantásokat, de fegyvereit megsemmisítve csatlakozott az atomsorompó-egyezményhez. Ha a nemzetközi sajtó kiszivárogtatott híreinek hinni lehet, az elmúlt évtizedekben több ország, Argentína, Brazília, Egyiptom, Dél-Korea, Svédország és Tajvan is kacérkodott az atombomba előállításának gondolatával.
A fordulatot az iráni kísérletezések jelentették, ami ellen az atomklub hivatalos és nem hivatalos tagjai hevesen tiltakoztak, és Észak-Korea, a kommunista rémállam 2003-ban felmondta a megállapodást. Az is egy, az ideihez hasonló válságokkal teli év volt, akkor Nixon amerikai elnök phenjani látogatása és tárgyalásai az észak-koreai vezetőkkel átmenetileg megoldották a dolgot, most azonban Phenjan láthatólag bekeményített, tárgyalóasztalhoz szeretnék kényszeríteni az amerikaiakat, hiszen a két ország évtizedek óta nem írta alá a koreai háború utáni békeszerződést.
De vissza egy esetleges, totális atomháborúhoz – amelytől, merjük remélni, a sors, a végzet, a Jóisten vagy a politikai vezetők belátása mégiscsak megóvja a Földet. Következményei elképesztőek és rettenetesek lennének, a Föld egy része megsemmisülne, a másik fele megfertőződne, és amit el lehet képzelni, az előbb-utóbb meg is valósul! Hiszen ma bármely, a békés célra felhasználható atomenergia birtokában levő ország állíthatna elő atombombát. A nagy kérdés, hogy miként juthatnak olyan rakétatechnológia birtokába, amellyel például Észak-Korea is, Irán is rendelkezik. És nekik kik adták el ezeket, megszegve az atomsorompó-szerződést. Hiszen az ilyen rakétákkal rendelkező államok köre viszonylag szűk.
