Nicolae Văcăroiu volt miniszterelnök, a számvevőszék elnöke talán nem is tudja, mennyire rossz bizonyítványt állított ki a román politikai elitről, amikor a minap kijelentette, hogy a hazai állami vállalatok magánosítása 80 százalékban kudarcosnak nevezhető.
Văcăroiu összehasonlítással is él, megállapítja, hogy míg Lengyelországnak, Csehországnak és Magyarországnak sikerült némely volt állami cégeit regionálisan vezető nagyvállalatokká tennie a privatizáció és a tőzsdére való bevezetés útján, nálunk erre alig van példa, mi több, a magánosítás nyomán számos cég rövid idő alatt csődbe ment.
Mint ismeretes, a privatizáció pontosan Văcăroiu miniszterelnöksége idején akadozott a leginkább, hogy ne mondjuk, mindenféle látszatintézkedésekkel – mint az értékjegyek kétszeri kiosztása – terelték el a figyelmet arról, hogy tulajdonképpen nem akarják magánkézbe adni az állami vagyont, akkor volt épp a leghangosabb a „nem adjuk el az országot” jelszóval folyó bősz kampány. E populista fogás mögött a szavazatvadászaton túl az a szándék bújt meg, hogy a pártállam vezetőinek második vonalából lett új elit saját érdekköréhez tartozó egyéneknek próbálta meg átjátszani azt, amit a lakosság kárára a ceausiszta diktatúra idején termelőeszközökbe, gazdasági beruházásokba fektettek. És most mit állít minderről a volt főkolompos? Azt mondja, a hazai magánosítás szinte teljes kudarca vezetett az ország mai elszegényedéséhez, ahhoz, hogy stratégiai jelentőségű állami monopóliumokat, a vasúti áruszállítást, az energetikai rendszereket vagyunk kénytelenek külföldieknek felkínálni, mert a belföldi tőke jelentéktelen, gyenge, nem létezik. Amit tehát megcéloztak, az erős román tőkésosztály létrehozatalát, az nemhogy nem sikerült, de annak hiányában, valamint a lakosság lerongyolódása következtében maga az állam is koldusbotra jut maholnap.
Szép kis bizonyítványt állít hát ki a számvevőszék elnöke magáról és tettestársairól. A román magánosítást maga a másik felelős, Ion Iliescu volt elnök is csak egy fokkal nevezte kevésbé katasztrofálisnak, mint az orosz állami vagyon szétherdálását Borisz Jelcin idején. Iliescu pár hónapja a kudarc fő okát abban látta, hogy nem a vállalatok vezetésének, menedzsmentjének magánosításával kezdték, hanem mindjárt az aktívákat bocsátották áruba – de a hibák gyökere nyilván mélyebbre nyúlik. Egy tőkepiacidegen szemlélet, egy szűkagyú gazdasági nacionalizmus és egy a nemzeti érdeket a szükséges mértékben megvédeni és érvényesíteni képtelen módszertan idézte elő azt a helyzetet, melyben ma vagyunk.
Mert a vásárból üres kezekkel tartunk hazafelé. Se pénz, se posztó. Hihetetlen mértékű pusztulását tapasztaltuk meg a termelőerőnek, s ugyan kit vigasztal, hogy ennél rosszabbul csak az oroszok jártak?
