Székely zászlóFrunda: Tanácsi ­döntéssel kitűzhető

2013. április 11., csütörtök, Közélet

Frunda György szerint törvényes a székely zászló kitűzése a középületekre ott, ahol erről korábban határozatot hozott az illetékes helyi vagy megyei önkormányzat.
 

A miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója kijelentette, csak azok a székely zászlók vetethetők le a középületekről, amelyek kitűzéséről nem született tanácsi határozat. „Egy polgármester a saját házára azt tesz ki, amit akar, de a hivatalra nem tűzhet ki zászlót a tanács határozata nélkül” – nyilatkozta Frunda György. Arra a felvetésre, hogy mi lesz, ha valamely önkormányzat most hoz döntést az évek óta kifüggesztett zászlóról, a tanácsadó csak annyit mondott: „mostantól törvényesen lesz kitűzve a zászló”.
 A jogász-politikus elmondta, nézetét Victor Ponta miniszterelnöknek is kifejtette, és úgy tapasztalta, hogy ebben a kérdésben nincs nézetkülönbség közöttük. A kormányfővel folytatott megbeszéléseik bizalmas jellegére hivatkozva nem kívánt arról nyilatkozni, hogy észlelt-e változást a kormány álláspontjában a megbeszélés után. Frunda György ugyanakkor a prefektusok zászlóügyben kezdeményezett pereit is törvényeseknek ítélte, „még akkor is, ha a kormány megbízottjai rosszul értelmezik a törvényt”. Hozzátette, ha a prefektusok a belügyminisztériumból utasítást kapnak erre, nem tehetnek mást. A székely zászlót kitűző Hargita megyei iskolaigazgatók rendőrségi kihallgatását sem kifogásolta, mondván, hogy a hatóságnak kötelessége kivizsgálni azokat az ügyeket, amelyekre feljelentés érkezett.
Frunda azt is kijelentette: az RMDSZ-nek határozottabban kellene fellépnie a székely zászló ügyében. Szerinte önkényes magatartásért lehetne feljelenteni azokat, akik törvényes alap nélkül zaklatják a zászlót tanácsi határozattal kitűző polgármestereket, intézményvezetőket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2013-04-11: Közélet - :

Érvénytelenített kormányhatározat (MOGYE-ügy)

Hatálytalanította a Marosvásárhelyi Táblabíróság a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar és angol nyelvű orvosi és gyógyszerészeti karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározatot, a döntés nem jogerős. A kormányhatározat alkalmazását már májusban felfüggesztette a bíróság, amíg az egyetem – román többségű – vezetőtestületei által benyújtott, a kar megalapítását kifogásoló kereset ügyében érdemi döntés születik. Az RMDSZ elnöke úgy véli, a kormánynak fellebbeznie kell.
 
2013-04-11: Közélet - Iochom István:

Dacia-károsultakról a törvényhozásban

Április 8-án a képviselőházban Fejér László Ödön Kovászna megyei parlamenti képviselő kérdéssel fordult a Ponta-kormány pénzügyminiszteréhez az Országos Takarékpénztárba (CEC) a Dacia személygép­kocsikra befizető személyek kárpótlásáról.