A születés napját Krisztus után 350-ben I. Gyula pápa nyilvánította hivatalosan is ünneppé. A téli napforduló idejét a különböző népek már jóval Krisztus földre jövetele előtt is kiváltságos időpontnak tartották, mivel ha nem rendelkeztek csillagászati ismeretekkel, azt megfigyelték, hogy ettől az időponttól kezdve hosszabbak a nappalok, a sötétség birodalma menekül az évente újjászülető fény elől. Az ünnephez kötődő népszokásokban megtaláljuk mind az ősi hagyományokat, mind a Megváltó születéséhez kötődő eseményeket.

Az európai karácsonyi szokásokat nehéz elkülöníteni a különböző népek között, hiszen a karácsonyi ünnepkörből sem válik ki maga a karácsony, amelynek történelmi időpontját sem tudjuk pontosan. A tizenkét napos ünnepkör a téli napforduló köré rendeződik, a népszokások a fény születését a Kisded világra jöttével kapcsolják össze.

Kifejezetten magyar népszokás a betlehemezés, ami végigvezet majdnem az egész karácsonyi tizenketteden, sőt, már az advent bizonyos jeles napjain is; egy-egy vidéken már Mikuláskor és Luca-napkor találkozunk a lelkes kis csoportokkal, amelyek szép köszöntőket mondanak.

A karácsonyfa megjelenése előtt is megemlékeztek Krisztus születéséről valamilyen termőág feldíszítésével. Ez lehetett tüskés ág, boróka, fenyőág, tüskebürök, kökényág stb. A magyarság ősi hagyományában a termőág legközelebbi rokona az életfa. Ha a Teremtés könyvének részleteit elemezzük ebben a témakörben, sejthető, hogy az a bizonyos paradicsomi fa nem egy, hanem kettő volt: az egyik az életfa, a másik a jó és rossz tudás fája, vagyis az emberi élet titkait hordozó fa. A termőág és -fa örökzöldjével az életfára utal vissza.

Mint említettük, a betlehemezés (pásztorjáték és csillagozás) többször előfordul a karácsonyi tizenkét napos, a születéstől vízkeresztig tartó ünnepkörben; főleg szenteste délutánján, karácsony napjain, aprószentekkor, szilveszterkor, minden esetben a keretet kiegészítve aktuális kívánságokkal és üzenetekkel. Jézus, a Jó Pásztor első híveit a pásztorok közül toborozta, hiszen a Kisded születésének helyszínén a természeti adottságok ezt tették lehetővé. Így karácsony táján a pásztorokra a szokottnál is nagyobb feladatok hárultak, különösen a bajelhárítást, az egyszerű nép gondolkodását, hitét, a Kisded fogadását illetően.

A betlehemezés szereplői között is több pásztor szerepel. A legrégebbi változatok a XVII. századból maradtak ránk. Főleg iskolások, laikus felnőttek adták elő a pásztorjátékokat. Kelléke a jászol vagy templom alakú betlehem, amelyben a szent család látható, valamint angyalok, állatfigurák (szamár, ökör). A szereplők vidékenként változnak: József, Mária, angyalok, pásztorok. Az erdélyi betlehemes tizenkét-húsz szereplőt is felvonultat, főleg fiatal férfiakat. A bukovinai székelyek betlehemes játéka a csobánolás. A név a pásztorok helyi nevéből — csobánok — származik. Ma is élő hagyomány az érdi bukovinai székelyek körében, akik a hadikfalvi csobánolás szokásait őrzik. Hegyhátvidéken napfordulati pásztortáncot jártak a betlehem körül. A Szeged alsóvárosi templomba a XIX—XX. századfordulón még az éjféli misére dudaszóval pásztorok vonultak be, ketten közülük ,,gedát" és bárányt hoztak s adtak át a miséző papnak, és a jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki járt dudaszó kíséretében. A betlehemezők (az angyalok és Mária is) általában legények voltak, de Mezőkövesden lányok adták elő a játékot.

A pásztorjáték közben mondott szövegek betekintést adnak eleink gondolkodásába, ősi hitébe, sajátos kultúrájába. Nagy misszió lenne visszahozni azt a színes, meghitt világot a magyar falvakba, amely nélkül nemcsak kultúránk, de Európa lenne szegényebb.