Több, hasonló értékű ereklye végleg elvész az idők során, de úgy látszik, az igazán fontosak, a védelmező erővel bíró kincsek megmaradnak. Hogy élő példával bizonyítsunk, a Szent Korona a történelem viharát állva, kisugárzásával ma is igyekszik összetartani a nemzetet. Ilyen szent tárgy a székelyek ősi áldozati pohara is.

A rejtőzködő, majd felszínre bukkanó szakrális tárgyak eredete nem mindig ismert. Így vagyunk a Szent Koronával is, de a lényeg az üzenet, amit hordoz. A legfontosabbat úgyis tudja a magyarság: a biztosan keleti készítésű, a világon egyedülálló motívumokat hordozó korona csak nekünk, magyaroknak készülhetett, más nemzet a nyelvezetét sem értheti meg.

Íme tehát egy másik, nagy tiszteletnek örvendő ősi tárgy, amelyet a székelyek áldozati pohárnak neveznek. Eredete éppúgy homályba vész, mint a hasonló, mitikus tiszteletnek örvendő tárgyaké. De nem is ez a lényeg, hanem sajátos szerepe. Mindig előkerül, ha szükség van a székelyek életének megváltoztatására, jövőjének megvilágítására. Legutóbb a ditrói nagygyűlésen kapott szerepet, ahol minden széki elnök nyilvánosan szájához emelhette a kehelyt, egy korty bort ihatott belőle, ezzel is bizonyítva elkötelezettségét a helyszínen megfogalmazott követelések mellett, egyszersmind nyomatékosítva áldozatkészségét az ügy érdekében.

Már Ditró előtt is főszerepet kapott az áldozati kehely, méghozzá a 2004-es pünkösdi misén Csíksomlyón. Nem véletlen, hogy az ősi Mária-kehely, a korábbi Babba Mária-kultusz helye a leginkább alkalmas az áldozati kehely fölmutatására, hiszen Csíksomlyó az utóbbi évtizedekben a nemzeti egység szimbóluma is lett.

Mit tudunk a székelyek e féltett kincséről? Orbán Balázs, ,,a legnagyobb székely" is foglalkozott a kehellyel neves munkájában, amelyet a Székelyföldről írt. Eszerint ,,a kehely felső része vagy öble kókuszdió, mely a régiség miatt egészen megfeketedve s fényesre van kopva, öblében ½ kupányinál valamivel kevesebb fér. Az egész kehely magassága 7½ hüvelyk; a diót felül ½ h. szélességű ezüstlemez növény véséssel, s a dió kidülledésére hajlott alsó részén szép csipkézettel szegélyezi; a dió alsó foglalványa a kehelytő felett szintén dombormű; a kettőt a dió kidomborodásához idomított 3/5 h. széles igen ékes pántok kötik össze, melyek felső részein redős ruhájukat felfogó női alakok vannak tánczoló helyzetben; a pántok alsó vége igen szép görög jellegű véseteket mutat." Orbán Balázs véleménye a kehelyről az, hogy felső része a rabonbánok korából való székely áldozópoháról maradt meg, mostani talpát pedig a régi, megromlott talp helyett a XV. században készítették, s valamelyik Sándor családbéli leszármazott vésette bele a székely krónika alapján a Sándor Péter 1412 feliratot.

A kehely a legenda szerint keletről származik, ahol a legnagyobb szkíta királyok is használták, feltehetően az utóbb vérszerződésnek nevezett rítus szerint és bonyodalmas úton, talán görög közvetítéssel jutott el végül a székelyekhez (létezik olyan apokrif feltételezés, hogy talán ez volna a Szent Grál — a szerk.). A pohár a hatalom jelképe, és mint ilyen, Orbán Balázs szerint legutoljára 1412-ben szerepelt nyilvánosan, amikor a Csíkban körutat tevő Stibor erdélyi vajda jelenlétében Sándor Pétert a székelyek és csángók ispánjává választották. A Székely Krónika írásakor — 1533-ban — még megvolt az a domb Tapolcza és Csomortány között, ahol az összesereglett nép ősi szokás szerint pajzsra emelte választott főnökét.

Budvárban, a rabonbánok székhelyén tartották az áldozati kehelyt, és a nemzetgyűléseket mindig a kehelyből történő áldomás előzte meg. Az ellenség elleni háború elhatározásakor vagy törvényszegők elleni ítélethozatalakor mindig használták az áldozati poharat. (Rabonbán: ősi székely világi és vallási vezető.)

Amikor Árpád a Kárpát-medencéhez érkezett népével, a már ott élő székelyek követeket küldtek eléjük, és a szövetség szerint a székelyek főrabonbánja átvette a magyar törvényeket. Árpád új főrabonbánná Apoldot, Zandirhám fiát ajánlotta. Apold az áldozati kelyhet Csíkba (Vacsáriba) vitte, majd ismét visszakerült Budvárba. Később Szent István a székely nemzetet a magyar koronához csatolta, és eltörölt minden ,,pogány" áldozatot, bár a polgári szokásokat nem lehetett egyszerre megszüntetni. Így a kereszténység első szakaszában is megtartották a gyűléseket megelőzően a kehellyel való áldozatot.

A vallási harcok után I. Béla király eltörölte a rabonbán címet, helyébe a székelyek főispánja került. A hagyomány szerint a harcokban a pohár nem tűnt el, ivott belőle László herceg is (a későbbi király), majd — mint fentebb említettük — 1412-ben Stibor vajda jelenlétében vették elő. A második világháború alatt Sándor István és Sándor Béla az akkori győri püspök, Apor Vilmos segítségével a pannonhalmi apátságban rejtette el a becses ereklyét. Később évekig hiába keresték Szent Márton hegyén, mert 1979 szeptemberében Sándor István Botka Lajos plébános segítségével a győri püspöki várban talált rá.

Leszámítva a legendás elemeket, a székelyek áldozati pohara valós, szakrális tárgy, és napjainkban éppen végszükségben használták a csíksomlyói búcsún és a ditrói nemzetgyűlésen. Reméljük, hogy kisugárzása segíteni fog a magyar nemzet megújulásában.

(Demokrata)