A Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház előtt a magyar és az amerikai zászló mellé felvonták a székely lobogót, a székelyföldi területi autonómiatörekvések szimbólumát is – közölte helyi idő szerint hétfő este az MTI-vel Potápi Árpád, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke.
A bizottsági elnök, aki hétfőn a kaliforniai Ontarióban, kedden pedig Los Angelesben találkozott a nyugati parti magyar szervezetek és egyházak képviselőivel, emlékeztetett rá, hogy a székelyföldi autonómia mellett kiállt a magyar kormány, az Országgyűlés, valamint számos önkormányzat és civil szervezet is, és nemcsak Magyarországon. „Magyarország minden magyarra számít, bárhol éljenek is a nagyvilágban” – hangsúlyozta Potápi. A politikus szerint Magyarország számára nagyon fontos a diaszpóra magyarsága, mert ezeket az embereket Budapesten évtizedeken keresztül hazaárulóként kezelték, de 2010 óta Pereházy Miklós, az Egyesült Magyar Ház elnöke közölte: a kaliforniai magyarság támogatja a Székelyföld autonómiatörekvését. Üdvözölte, hogy a magyar kormány egy nemzetben gondolkodik, valamint azt, hogy megkereste és fontos szereplőként tekint az emigrációra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.