A Kolozsvári testvérek, Márton és György 1373-ban készített Szent György-szobra évszázadokon át a prágai vár harmadik udvarában állt, ma a közeli középkori Szent György-kolostorban berendezett állandó művészeti kiállításon látható.
A rendkívül szép és jelentős aranyozott bronzszobor Szent György legismertebb legendájának egyik jelenetét, a hős lovag sárkány fölött aratott győzelmét ábrázolja. A legendát az 1260-as években Jacobus de Voragine (Iacopo da Varazze) által összeállított Legenda aurea meséli el, amely szerint: egy város melletti tóban élő sárkány mérges leheletével mindenkit megmérgezett. A város pogány polgárai, hogy a sárkány haragját csillapítsák, előbb az állataikat adták oda neki, majd a fiaikat és leányaikat áldozták fel. Végül már a király leánya következett, amikor megjelent György lovag: „lándzsáját nagy erővel megforgatta, s magát Istennek ajánlva, a sárkányt súlyosan megsebesítette és a földre terítette. Azon a napon – folytatódik a legenda – húszezren keresztelkedtek meg. A király Szűz Mária és Szent György tiszteletére hatalmas templomot rakatott. Oltárán bővizű forrás fakadt, mely minden beteget meggyógyít, aki csak iszik belőle.”
A sárkányölő lovag tisztelete már a 10. században elterjedt a magyarság körében, ennek emlékét őrzik az 1950-es években feltárt veszprémi Szent György-kápolna romjai. Szent György-kultuszunk virágzása a 14. század elején kezdődött, amikor „Károly Róbert király megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét, amelynek kötelessége volt – sorolja Bálint Sándor, a kultusz beható ismerője – az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, bajtársias érzület ápolása, a királyhűség és a haza védelme”. Kolozsvári Márton és György csodálatos lovas szobra a lovagi eszmék legszínvonalasabb művészeti megfogalmazása volt a 14. században. Abból a magyar szellemi-művészeti környezetből és igényből emelkedett ki, amely a kor egyházművészetében a Szent László-legenda falképeivel, nemegyszer a Szent György-legenda falfestményeivel együtt testesült meg.
A kisméretű szobor egyedülálló művészettörténeti értékéről, keletkezésének és elhelyezésének körülményeiről könyvtárnyi értekezés született azóta, hogy az 1541. évi prágai tűzvészben történt sérülését egy korabeli krónikás megemlítette. Ekkor mint kútszobor állt a Mihulka-torony tövében, és egy tűzben lezuhanó gerenda a lovag lándzsát tartó karját letörte. A Szent György-szobor kútszoborként történt elhelyezése abból a középkori hagyományból ihletődött, amelyet a Legenda aurea is megemlített: a megmentett leány apja által emelt templom oltárán bővizű forrás fakadt, mely minden beteget meggyógyított, aki csak ivott belőle. Más­részt a műalkotás sokrétű jelentését gazdagítja a talapzaton megformált kígyókkal, gyíkokkal és békákkal benépesített vízparti táj, amelyben a mérges leheletű sárkány megjelenik. „A leheletével ölő sárkány (...) a járványoknak is megtestesítője, s a mocsári hüllők a szövetségesei” – figyelmeztet az ábrázolt állatok jelentésére Marosi Ernő, aki ezáltal konkrétan a pestistől való félelemre és egyben Szent György oltalmazó szerepére utal. „1373-ban a fekete halál élménye mindennél elevenebb – mondja –, s a pestis visszatérései gondoskodtak arról, hogy a rettenet ne menjen feledésbe!”
A 18. században még látható volt a szoborkompozíció másik fontos eleme, a pajzs, amelyet a lovag bal kezében tartott. Az időközben elveszett fegyver őrizte azt a feliratot, amely Kolozsvári Márton és György nevét és a szobor öntésének évszámát örökítette meg: A. D. MºCCCºLCCºIIIº. HOC. OPUS. IMAGINIS. S. GEORGII. P/er/. MARTINUM. ET. GEORGIUM. DE CLUS­SENBERCH. CONFLATU/m/. EST. (Ezt a művet, Szent György képmását az Úr 1373. esztendejében a kolozsvári Márton és György készítette. A confluo ige azt is kifejezi – teszi hozzá Prokopp Mária művészettörténész –, hogy összeolvasztással készítették.)
A ma ismert szoborkompozíció­ból hiányzik a talapzat bal oldalán kiemelkedő sziklán egykor arányosan ábrázolt királyleány álló alakja, amelyet a mű kútszoborrá alakításakor, a vízköpő kiképzése során távolítottak el, feltehetően a 16. század közepén. A leány feltételezett alakjának jelenlétét Marosi Ernő akadémiai székfoglaló előadásában egy közel egykorú, kisméretű angliai Szent György-szoborral szemléltette. Tegyük hozzá: 15. századi színes, német fametszeteken a mi Szent György-szobrunkhoz hasonlóan a leány álló alakját szintén a tájban kiemelkedő sziklán ábrázolták.
A sárkánytól megmentett leány alakjának hiánya lénye­gében módosította a Szent György-szobor hajdani értelmezését, amelynek késői korokban is élő népi hiedelmét Valentényi György leírásában olvashatjuk: „Itt Szent György Krisztust jelenti, a sárkány az ördögöt, a leány pedig a szentegyházat.”
A prágai Szent György-kolostorban őrzött eredeti szobrot, hiteles képi dokumentáció hiányában, az évszázadok folyamán elveszett részletekkel, természetesen, nem pótolták. A 19–20. században szabadban elhelyezett prágai, budapesti, kolozsvári és szegedi másolatokat viszont a szoborról és környezetéről készült 18. századi rajzok alapján kiegészítették, így látható a sepsiszentgyörgyi Szent György lovag jobb kezében is a pléhzászlós lándzsa, labarum, amelyet az ördög torkába döf. A lovag bal kezében látható díszes kantárszár is új keletű kiegészítés.
Úgy vélem, a két hiányzó elem pótlása a köztereken elhelyezett másolatokon formailag és tartalmában szükséges volt, de ugyanakkor a legtöbb, amelyet az európai gótikus művészet egyik legnagyszerűbb alkotásának „rekonstrukciója” megengedhetett.