Ez volt az akkori Magyar­országon Kőrösi Csoma Sándor első egész alakos szobra. Csupán pár hónappal élte túl felállítása első évfordulóját, mert 1944 végén a visszatérő román hatalom ledöntette, a fej letörött, a szobortestet sikerült a közüzemek udvarára menkíteni. A talapzat viszont a helyén maradt. Naponta elhaladtak mellette – az akkor még magyar nyelvű – Orvos­tudományi és Gyógysze­részeti Intézet hallgatói.
A magyar forradalmat megelőző 1956-os politikai enyhülés légkörében egy egyetemi gyűlésen az akkor hatodéves Toró Árpád mintegy testamentumként hagyta az alsóbb évesekre, hogy „addig ne nyugodjatok, amíg rendbe nem teszik a Bolyaiak sírját, amíg vissza nem állítják talapzatára Kőrösi Csoma Sándor szobrát, hadd tudja a világ, hogy kik vagyunk és mit akarunk”.
Egy hónap múltán – már a forradalom bukása után – a megyei pártbizottság ismét összehívta a diákság vezetőit, mintegy leszerelni az ellenséges hangulatot. Fazekas János jelenlétében a diákvezetők megint felsorolták elvárásaikat, köztük a Csoma-szobor visszaállításának gondolatát is, azzal érvelve, hogy nem politikus, hanem egyetemes, világhírű tudós volt.
Szilárd meggyőződésem: a diákok követelése nagy szerepet játszott abban, hogy a Maros Ma­gyar Autonóm Tarto­mány pártvezetése jóváhagyta a szobor újraállítását, és felkérték Kulcsár Béla szobrászművészt, faragja újra a fejet. Persze nem az eredeti helyen – a forgalmas utca mel­letti téren –, hanem a Bule­várdként ismert vársétányon, a Mészárosok bástyája közelében, ahol 1962 óta ma is áll. Ez az epizód is hozzá tartozik Kőrösi Cso­ma Sándor marosvásárhelyi szob­rának történetéhez.