Miért váltak a magyarok sertéshúsfogyasztó nemzetté? Milyen hatások érték a magyar konyhát az évszázadok során, hogyan alakult olyanná, amilyennek ma ismerjük? Milyen a puszta, s miként alakultak ki jellegzetes étkei? – ezekre a kérdésekre kaphattak választ a Berde Áron Iskola X–XI.-es diákjai, akik végighallgatták Ács Imre, a kecskeméti Széchenyi István Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakközépiskola tanárának előadását. Igazi történelmi-gasztronómiai utazás volt számos ínyencséggel fűszerezve.
A gasztrokultúra egyetemes kultúránk része, jó, ha megismerjük, honnan ered, milyen befolyások alakították nemzeti konyhánkat – kezdte előadását Ács Imre. A magyar konyhát négy jelentős befolyás érte, az első a honfoglalás idején: az osztjákoktól vettük át például a babot, az azerbajdzsánoktól tanultunk jaskát főzni (ez a marhahúsleves és a gulyásleves elődje), de onnan ered a szárma (szőlő- vagy káposztalevélbe csavart rizses hús), a marha- vagy kecskehúsból készült ételek. Ács Imre arra is kitért, hogy más népektől eltérően a magyarok nem ették meg a ló húsát, túl erős volt ehhez az állathoz való kötődésük. A második nagy hatás a török uralom idején érte a magyar konyhát. Ekkor vált egyre népszerűbbé a disznó húsa, mivel a törökök azt nem ették, de a marhát, birkát elhajtották, a magyarok rászoktak a sertéstenyésztésre. A törökök hozták be a pulykát, és számos „konyhai” szavunk is tőlük ered. pl. a gyúrás, a tarhonya vagy az ibrik (ebből alakult ki később a kanál), s szintén nekik köszönhető nagyon sok édességünk. A harmadik nagy hatás Mátyás király idejére tehető, amikor olasz felesége, Beatrix egész udvartartását magával hozta, ekkor honosították meg a tésztaféléket, a halételeket, a fügét, gesztenyét, a különböző mártásokat, sajtféléket, s ekkor találkozhattak a magyarok a fagylalt ősével, amelyet hidegnyalatnak hívtak, illetve ekkor kezdték használni az evőeszközöket, elsőként a kést, majd a kanalat, s utoljára alakult ki a villa, amely a kezet mintázta alkartól lefelé. A negyedik nagy hatás a francia, amely Bécsen keresztül érkezett Magyarországra, s vele az új főzési módszerek, a párolás például, ekkor kezdték használni a disznózsír helyett a vajat, majd az olajat, a csőben sütést, meghonosodtak a szószok, mártások (pl. majonéz), a saláták, a különböző bundázási eljárások, az aprósütemények stb. Ács Imre következtetést is megfogalmazott: nyitottnak kell lennünk a változásokra, de csak azokat kell elfogadnunk, beépítenünk, amelyek nem torzítják étkeinket, tradícióinkat nem mozdítják ki az eredeti kerékvágásból.
