Sokkal több boldogabb embert láttunk, még büszkébbek vagyunk arra, hogy sepsiszentgyörgyiek, székelyföldiek vagyunk, arra, hogy ez a város – mely a következő éveket is a kultúra jegyében szeretné tölteni – valóban tudatosan halad a kitűzött cél felé, melyet a városnapok is felvállalt, azaz hogy 2021-re Sepsiszentgyörgy Európa kulturális fővárosa legyen – nyilatkozta tegnap Grubisics Levente a városnapok kiértékelőjén. A Szent György Napok fesztiváligazgatója úgy véli, az önkormányzat és a megbízott szervezőcsapat sikeresen teljesítette feladatát, az idei rendezvénysorozat pedig jobb volt, mint az előző évi.
Idézve az MTVA egyik vezetőkari tagjának leveléből Grubisics elmondta: a magyar televízió szempontjából a csíksomlyói búcsú után a Szent György Napok a második legfontosabb és legnagyobb erdélyi, tömegeket megmozgató rendezvény – ez pedig mindenképpen pozitívum a város számára.
A sepsiszentgyörgyiek ismét megmutatták, civilizált emberek, így például a Bukarestből érkezők nemcsak megtapasztalták, de elismerték, ez itt más világ – fejtette ki Antal Árpád, aki többek közt ezért is köszönetet mondott tegnap a város polgárainak. Ezt a színvonalat kell folyamatosan tartani, a következőkben pedig emelni, hiszen fontos, hogy akik ide jönnek, jól érezzék magukat, vigyenek el egy kicsit abból a szeretetből, barátságból, humorból, ami az itteni embereket jellemzi – fűzte hozzá a városvezető.
„Szerelmetesen szeretek idejönni” – vallotta a tegnapi sajtótájékoztatón zenésztársai körében Pataki Attila. A székelység egy külön lelkiség a maga szétszórtságában, meggyötörtségében, történelmi retteneteket megélve – válaszolta újságírói kérdésre –, s mégis itt van valami csoda folytán, mert itt kell lennie. Ezeket mindannyian érzékeljük, az én dolgom pedig az, hogy közvetítsem – szögezte le az Edda Művek frontembere, aki a vasárnapi koncertjük kapcsán tömören fogalmazott: gyönyörű este volt.
A tegnap reggelig begyűjtött adatokból összeálló statisztika alapján a huszonkettedik városünnep kilenc nap alatt többezres tömeget mozgósított, összesen 284 programot – köztük számos díjmentesen látogathatót – kínálva, ami visszaosztva minden munkanapra egy-egy rendezvényt jelent – vázolták a szervezők. A fizetős programokra több mint 4800 jegy kelt el, de a meghívottakkal, sajtó képviselőivel együtt a résztvevők száma bőven ötezer fölött alakult. Nyolcszáz plakát népszerűsítette a városünnepet, melyekről 160 fényképsorozat és közel hatvan kisfilm is készült – több ezren közösségi portálon és a városnapok honlapján tájékozódtak az eseményekről. Koncertek tekintetében a legnagyobb tömeg az Edda produkcióját követte, a szervezők becslése szerint három nap alatt hetven-nyolcvanezer látogató fordult meg a több mint egymillió lejes költségvetésből (melyből a városháza támogatása háromszázezer lej) szervezett fesztiválon.
Gazdasági szempontból az idei városnapokon a megyeszékhely tizenöt-húsz kilométeres vonzáskörzetében százszázalékos kihasználtságot jegyeztek a szálláshelyeken, s közel kétszáz kereskedő is bekapcsolódott a rendezvénysorozatba. A növekvő látogatottság a fogyasztásban is megmutatkozik, idén hetvenötezer pohár sört, valamint hatvannégyezer darab miccset értékesítettek, de másfél tonna hús és két tonna krumpli is elfogyott a lacikonyhák kínálta különböző ételek formájában. A látogatók „termelte” 182 köbméter hulladékot a Tega Rt. hatvan munkatársa gyűjtötte össze, ők három napon át hajnaltól reggelig tevékenykedtek kitartóan, hogy Sepsiszentgyörgy megtisztulva vághasson neki egy újabb napnak, hétnek.
*
Nem jeleztek rendbontást, incidenst a hatóságok a Szent György Napok szervezőinek. Antal Árpád polgármester tegnap ismertette, egy bukaresti civil szervezet szerdán kért engedélyt az önkormányzattól arra, hogy szombaton a Mihai Vitéz téren tarthassa meg rendezvényét, koszorúzhasson. Bár ezt a városháza nem engedélyezte, pénteken délben jelezték, mégis jönnek, azonban a rendőrséggel, csendőrséggel együttműködve úgy alakult, hogy mégsem érkeztek meg szombaton, így nem sikerült megzavarniuk az ünnepet – közölte a városvezető.
*
A megyei kórház sürgősségi osztályán az előző hét végén 272-en részesültek orvosi ellátásban, közülük agresszió miatt tízen, ittas állapotban pedig heten kerültek az ügyeletre, ahol négy, közúti balesetben sérültet is elláttak. A katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársait nem riasztották ugyan tűzhöz, de a városnapok idején a SMURD rohammentő négy alkalommal indult bevetésre – Tolvaj Marius szóvivő közölte, emellett egy hamis riasztást is jegyeztek.