Az MSZP megtette (Magyarországon), az SZLSZ is (Romániában), hát az RMDSZ? Félek, hogy nem fogja... Pedig az utódpárti kormányfő, Victor Ponta is bocsánatot kért a kommunista diktatúra által kirabolt, kifosztott és több éven át meghurcolt, meggyalázott emberektől és azok örököseitől.
A józan ész ezt diktálta, hiszen mind a románságnak, mind a magyarságnak, mind a többi nemzetiségnek, több ezer embernek ez a szomorú sors jutott. Szép volt tőle. Korábban már az MSZP is bocsánatot kért az erdélyi magyarságtól. Most már tényleg csak az RMDSZ-en a sor.
A Háromszékben Rosszul áll a visszaszolgáltatás címmel 2013. március 12-én megjelent cikkből világosan kitűnik, hogy a 803 benyújtott igénylésből Sepsiszentgyörgyön a (többségben magyarokból álló) helyi bizottságok csak 57 esetben határoztak természetbeni visszaszolgáltatásról. Ez 14 százalékos teljesítmény. A benyújtott kérések kb. 100 hektárnyi területre és 36 404 négyzetméternyi épületre vonatkoztak. Ebből az 57 megoldott visszaszolgáltatás 3,3 hektárt és 4443 négyzetméternyi épületet érint. Ez 3, illetve 8 százalékos teljesítmény. Átlagosan a három adat alig éri el a 10 százalékot. És ezért veszik fel a képviselők, szenátorok a 100 százalékos fizetést. Hogy is van ez?
Igen „tisztelt”, hatalmon lévő magyar érdekvédelmi szervezet! Ezt kaptuk Önöktől. Mesterházy és Ponta után nem gondolják, hogy az Önök vezérkarából is ki kellene állnia valakinek, és bár halkan, de érthetően el kellene rebegnie egy bocsánatkérést a 10 százalékos teljesítményért?
Feltevődik az a kérdés: kik voltak a sorshúzásnál azok a kedvezményezett volt tulajdonosok vagy esetleg örökösök, akik ilyen kiváló, szerencsés számokkal töltötték ki a sorsjegyeket (vagy töltötték meg a zsebeket)? Velem is ki akartak töltetni egy ilyen sorsjegyet. Meglepődtem, hogy a tőlem ellopott sorsjegyért még fizetnem is kellene, hogy visszakapjam. Visszautasítottam, mert a lopott holmi visszajár. Nem, nem fizettem, így nem is kerülhettem az 57, szerencsés számmal játszó nyertes közé. Meg is lett az eredménye. A megjelent restitúciós törvények alapján semmit nem kaptunk vissza a törvényesen, a hivatalos végrehajtónál beiktatott igények alapján. Még választ sem a törvény rendelkezése szerint. Így polgári pereskedésbe kezdtem, ami – 14–15 éves küzdelem és hatalom általi meghurcoltatások után – kisebb-nagyobb sikerrel járt végleges jogerőre emelkedett bírósági határozat alapján. A ma is hatalmon lévő személy és csapata több alkalommal is azt írta a peranyagban, hogy „nemzeti érdek ezen ingatlan vissza nem szolgáltatása”. Ezek a kiváló emberek ma is magyarként ülnek a hatalom székében...
Gondolom, miként történhetett az elrabolt tulajdonok feletti osztozkodás a kormányon lévő hatalommal (így maradhattak a minden színezetű kormányokban). Például: egy rész nekem, három szék neked. Jaj, bocsánat! – három rész neked. Majd három rész neked és egy rész nekem. Ezek után az állás: két rész illeti a magyar érdekképviseletet, és hat rész jut a kormány-hatalomnak. Kiváló megállapodás és érdekképviselet, nemde? Már csak azt kell eldönteni, hogy kinek az érdekét képviselték. A választó székely népét vagy a 10 százalékos teljesítményért 100 százalékos fizetést biztosító mindenkori hatalomét?
Jó lenne tudni, hogy ki volt az az 57 szerencsés személy a 803-ból, aki visszakapta elkobzott tulajdonát természetben, és ma kinek a tulajdonában vannak ezen épületek, területek?
Márai Sándor mondta: „A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!”
A hatalmon lévő magyar képviselet még mindig késlekedik a kommunista diktatúra által jó negyven éven keresztül kifosztott, meghurcolt és üldözött, aztán huszonkét évi „demokratikus” képmutatás révén meggyalázott, levadászott és kijátszott emberektől végre bocsánatot kérni.
SZOTYORI NAGY ÁRON
