Szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja a megyében működő kórházak vezetőségét a háromszéki Sanitas szakszervezet – az intézményvezetők ugyanis megtagadták aláírni a keretszerződést az egészségbiztosítóval. Az érdekvédelmi tömörülés több mint 1700 elégedetlen, munkahelyét, jogait féltő háromszéki tagja nevében állt ki közleményében az intézményvezetők mellett, s amennyiben nem változik a helyzet, újabb tiltakozási megmozdulásokat szerveznek.
A 2013. évi keretszerződés nem biztosítja azt a minimális jövedelmet, melyből a megye kórházai megfelelően működhetnének, tisztességes egészségügyi ellátást biztosítva a hozzájuk forduló pácienseknek – olvasható a Vasile Neagovici által jegyzett dokumentumban. A szakszervezeti bizalmi szerint a kórházmenedzserek gesztusa értékelendő, hiszen a gyenge finanszírozás által kedvezőtlenül érintettek, a betegek szükségleteit, az intézmények alkalmazottjainak érdekeit tartják szem előtt.
Az érdekvédelmi tömörülés ugyanakkor támogatja a kórházvezetők azon lépését is, hogy csupán egy hónapra szóló, kiegészítő finanszírozási szerződés aláírását kérjék az egészségbiztosítási pénztártól annak érdekében, hogy májusban is biztosíthassák betegeik díjmentes ellátását (az előző évi finanszírozási szinten). A közlemény szerint időközben minden eszközt bevetnek, hogy a szaktárcát meggyőzzék a tarthatatlan helyzetről. A háromszéki Sanitas vezetősége visszautasítja a kórházakat érintő finanszírozási ajánlatot, s amennyiben az illetékesek azt sürgősen nem bírálják felül, újabb tiltakozásokat kezdeményez, akár általános munkabeszüntetést is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.