Csabai sörfesztivál és csülökparádé
Továbbra is várják a háromszéki jelentkezőket a június 13–16. közötti Csabai sörfesztiválra és csülökparádéra. Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális rendezvénye négynapos fesztivál, több csemegével, különlegességgel is szolgál.
Bora Imre főszervező tájékoztatása szerint a rendezvény első napján a szokásoknak megfelelően, az ejtőernyősöknek köszönhetően, az égből érkezik az első söröshordó, amelynek tartalmát ingyen mérik ki a látogatók korsóiba. Nem csak az országban, de talán még a világon sem volt olyan sörfesztivál, ahol mintegy százfajta csapolt sörrel ismerkedhetnek meg a látogatók, amiből mintegy 1000 hordó fogy majd el. A különlegesség az anyaország egyetlen csülökparádéja, ahol mintegy tíz tonna csülök kerül a tányérokba. Vasárnap csülökpörkölt-főző versenyt szerveznek száz csapat részvételével. A szervezők háromfős csapatok jelentkezését várják erre. Bővebb információk a www.csabaisorfesztival.ro honlapon.
Felszámolhatják az inaktív cégeket
A cégbíróság sajtóközleménye szerint Háromszéken mintegy 700 cég több mint három éve felfüggesztette tevékenységét. A jogszabály módosítása után február közepétől ezek a vállalkozások felszámolhatóak. A cégbíróság felkéri ezeket, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében tisztázzák helyzetüket.
Adóbevallási határidő
Május 27., hétfő az utolsó nap, amikor a magánszemélyek, valamint az egyéni vállalkozások tavalyi adóbevallásukat iktathatják az illetékes adóhivatalnál. A hivatal öt kategóriába sorolta azokat a jövedelmeket, amelyekre adóbevallási ívet kell kitölteni. Az úgynevezett független tevékenységek sorába tartoznak az egyéni kereskedelmi ügyletek, a szabadúszók, a jogdíjak, illetve a jogi személlyel rendelkező egyéni vállalkozások jövedelmei. De a bérleményekből, a mezőgazdasági tevékenységből, értékpapírok hozamából, határidős valutatranzakciókból származó tavalyi jövedelmek után is a bevallást legkésőbb hétfőig el kell juttatni az adóhivatalba.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.