A tunéziai-francia Abdellatif Kechiche La vie d’Adele (Adele élete) című filmjének ítélte vasárnap este a Steven Spielberg vezette zsűri az Aranypálmát a 66. cannes-i filmfesztiválon. A háromórás francia alkotás, amely szombat este elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is, két nő szenvedélyes szerelmi viszonyának története.
A szerelem egyetemes jellege
A zsűrielnök a fődíjat a rendezőnek és a két főszerepet alakító színésznőknek, Adele Exarchopoulosnak és Léa Seydoux-nak közösen adta át, akik könnyek között köszönték meg az elismerést. A közönség hosszú ovációval ünnepelte az alkotógárdát. A Julie Maroh Le bleu est une couleur chaude (A kék egy meleg szín) című képregénye alapján készült filmben a rendező a filmvásznon ritkán látható módon, konkrét képekkel egyszerre mutatja meg a testi vágyak és az érzéki szerelem kialakulását. A film eredetisége abban rejlik, hogy teljes természetességgel mutat meg egy női homoszexuális viszonyt, s nem annak másságára, hanem a szerelem egyetemes jellegére koncentrál.
A film első fele néhány hét alatt játszódik, amikor is a gimnazista Adele (Adele Exarchopoulos), aki korábban csak fiúkkal járt, találkozik Emmával (Léa Seydoux) egy kék hajú, festőművésznek készülő leszbikus egyetemistával, akivel felfedezi a szenvedélyes szerelmet. A film második része több év történetét dolgozza fel: Adele a szerelemnek köszönhetően megismeri önmagát, nővé válik, és megtalálja hivatását a tanításban, miközben Emmából elismert művész lesz. A rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon sokat dolgozott a testek szép megmutatásán, az arcok és a fények közeli filmezésén, ugyanakkor nem aktivista filmet akart készíteni. „Nem tudom, miért foglalkoztam volna külön a homoszexualitás kérdésével. A legjobb mód, ha erről a témáról akarunk beszélni az, hogy úgy filmezzük, mint bármilyen szerelmi történetet” – hangsúlyozta a rendező, aki egyszerűen „egy pár történetét” akarta elmesélni. Hozzátette: „a szereplőimre úgy tekintettem, mint két egymást szerető emberre; az, hogy két nőről van szó, egyáltalán nem foglalkoztatott”.
Szabadon élni
A tunéziai származású rendező az Aranypálmát a francia fiatalságnak ajánlotta, amelytől „az együttélés és a szabadság eszméjét tanulta”, valamint a tunéziai forradalom fiataljainak, akik szerinte azért lázadtak fel, mert ők is szabadon akarnak élni, szabadon akarnak véleményt alkotni és szabadon akarnak szeretni. Az 52 éves rendezőnek ez a hatodik filmje, humanista történeteivel – amelyek középpontjában mindig nők állnak – gyakran kap díjakat. Realista rendezői stílusa a lehető legtermészetesebb színészi játékra épít, a jeleneteket hosszú improvizációk során dolgozza ki a színészeivel.
Az Adele élete a csütörtöki sajtóvetítés után valóságos sokkot okozott a fesztiválon, de meglepő módon nem a mindent megmutató hosszú szeretkezési jeleneteivel, hanem a kamaszkor és a szerelmi vívódás hiteles és átérezhető bemutatásával. A filmben a homoszexualitás kérdése nem problémaként jelenik meg, hanem természetes helyzetként, a nézőt elsősorban a két főhős érzelmi története és Adele fejlődéstörténete ragadja magával.
„Ez egy nagyon szép történet egy csodálatos szerelemről, amellyel mindenki azonosulni tud, nem számít a szexualitás” – indokolta a zsűri döntését az amerikai filmrendező-producer a díjkiosztót követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: „kivételezett helyzetben vagyunk, hogy láthattuk ezt a filmet, és egyáltalán nem jöttünk tőle zavarba”. Spielberg szerint – aki üdvözölte a rendező bátorságát, hogy el merte mesélni ezt a történetet – a rendezésnek köszönhetően valóságos életre keltek a film szereplői. A párizsi újabb, melegházasság elleni vasárnapi tömegtüntetés kapcsán a zsűrielnök jelezte: nem a politika, hanem a film volt hatással a zsűritagokra.
A többi díjazott
A zsűri Nagydíját a Coen testvéreknek az amerikai folkzene hajnaláról szóló Inside Llewyn Davis című zenés filmje kapta. Joel és Ethan Coen nosztalgikus és abszurd humorral teli filmje egy tehetséges és kompromisszumokra nem hajlandó, de az életben „lúzernek” bizonyuló képzeletbeli folkzenészről szól. A történet 1961-ben, a folkzene hajnalán, Bob Dylan és a későbbi világsztárok feltűnése előtt játszódik a New York-i Greenwich Village-ben.
A legjobb rendezés díját a mexikói Amat Escalante vehette át a mexikói kábítószer-kereskedők világáról szóló, Heli című alkotásáért. Hirokazu Koreeda japán filmrendező kapta a zsűri díját Like father, like son (Apja fia) című filmjéért. Az érzelmes film két család párhuzamos története egy-egy hatéves fiúgyermekkel, akikről kiderül: egy ápolónő születésükkor elcserélte őket. A házaspárok úgy döntenek, hogy visszacserélik a fiúkat, de a szülői érzelmek és felelősség esetében végül nem a vér szava lesz a döntő.
A legjobb forgatókönyv díját a kínai Csang Ko-csia Touch of Sin (A bűn érintése) című filmje érdemelte ki. Az alkotás négy párhuzamos történetet dolgoz fel a gazdasági fellendülés következtében kialakult társadalmi egyenlőtlenségek sújtotta Kínában.
A legjobb női alakítás díját Bérénice Béjo vihette haza az Oscar-díjas iráni rendező, Aszgar Farhadi első, külföldön forgatott filmje, a Le Passé (A múlt) főszerepéért. A családi dráma középpontjában álló nőt A némafilmes című, Oscar-díjas film főszerepét alakító argentin-francia filmszínésznő játssza, akit korábban kizárólag vígjátékokban láthatott a közönség. Ezúttal egy törékeny és folyton ideges, válófélben lévő családanyát alakít.
A legjobb férfialakítás díját az amerikai Bruce Dern érdemelte ki Alexander Payne filmje, a Nebraska című alkotásban nyújtott játékáért. A keserédes road-movie főhőse alkoholista kisember, aki egy nyeremény reményében fiával hosszú útra indul.
A legjobb rövidfilmnek járó Aranypálmát a 29 éves Bjung Gon Mun dél-koreai rendező vihette haza Safe című alkotásáért. A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott 26 fiatal rendező közül a legjobb első filmnek járó Aranykamera-díjat Anthony Chen szingapúri rendező Ilo Ilo című filmje kapta, amelyet a Rendezők Kéthete elnevezésű válogatásban mutattak be.
