Nusser Zoltán agykutatónak ítélték oda a 2013. évi Bolyai-díjat. A magyar tudományos Oscar-díjnak is nevezett elismerést Áder János köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megrendezett vasárnap esti ünnepélyes gálán. Nusser Zoltán kutatási területe az idegsejtek kapcsolatrendszere, az idegsejtek közötti információáramlások, a szinaptikus kapcsolatok feltérképezése.
Áder János köztársasági elnök a díj névadóját, Bolyai Jánost méltatva hangsúlyozta: ahogy ő nézte és értelmezte a világot, az nem pusztán egy tudományos álláspont képviseletét jelentette, hanem szemléletével erkölcsi alapállást is közvetített. Szabó Gábor, a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke laudációjában hangsúlyozta, hogy Nusser Zoltán már PhD-hallgatóként jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó eredményekkel járult hozzá az agyi ingerület-átvitelben szerepet játszó receptorok működésének megértéséhez. Sikerének egyik titka az interdiszciplinaritás. „A hazai idegtudományi kutatások szempontjából óriási nyereség, hogy Nusser Zoltán számos, rendkívül előnyös amerikai és angliai ajánlat ellenére a hazai karriert választotta” – mutatott rá a kuratórium elnöke.
Nusser Zoltán 1968. október 17-én született Bonyhádon. A budapesti Állatorvos-tudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd az Oxfordi Egyetem doktorandusza lett, ahol neurobiológiát tanult. A Londoni Egyetemen idegélettannal foglalkozott, majd 1998-tól Los Angelesben folytatta élettani kutatásait. 2000-től az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetnél dolgozik, tudományos tanácsadó, majd a celluláris idegélettani laboratórium alapító csoportvezetője. 2002-ben az MTA doktora lett, 2007-től az MTA levelező, 2013-tól rendes tagja.
Kutatócsoportjával a központi idegrendszert, az azt felépítő sejteket tanulmányozza, hogy minél részletesebb képet kapjon az egyes neuronok közötti szinaptikus ingerület-átvitelről. Megállapította, hogy az idegsejtek közötti szinapszisok (két sejt közötti találkozási pontok) különböző fehérjéket tartalmazhatnak, és működésükben is mutatkoznak eltérések. Legújabb eredményeik arra a kérdésre adnak választ, miért mutatnak olyan nagy strukturális és funkcionális változékonyságot a hippokampusz nevű agyterületen található piramissejtek közötti szinapszisok. Bár hipotézisük még nem nyert bizonyítást, de molekuláris alapját sikerült tisztázniuk.
A kétévente odaítélt Bolyai-díj a rendszerváltás óta a legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított magyar tudományos elismerés.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.