,,Nem hiszek abban, hogy lehet két Magyarország. Nem hiszek abban, hogy lehet beszélni tisztességesen nemzetről és köztársaságról, amikor alapvetően elkülönülnek a polgárok (...) identitásuk alapján" ― mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: ugyanakkor osztja azoknak a véleményét, akik szerint az integráció több mint roma és nem roma gyerekek egy osztályban tanítása. Ehhez támogató pedagógiai módszerek, jelentős szakmai segítség szükséges. Az integráció nem egymás mellett élés, hanem az együttélés megtanulása ― hangsúlyozta. A miniszterelnök azt mondta, hogy olyan országot szeretne, ahol romának lenni nem egyenlő a mellőzöttséggel és szegénységgel.
Gyurcsány Ferenc szerint ma Magyarországon romának lenni többszörös életnehézséget jelent. A romaság és szegénység ma szorosabban karol egymásba, mint az országban általában. ,,A napnál is világosabb, hogy összetartozunk, egy a hazánk" ― fogalmazott a kormányfő, aki szerint nem elég azonos jogokról és lehetőségekről beszélni, ezeket meg is kell teremteni.
Az elmúlt időszak intézkedéseit áttekintve felidézte, hogy a közoktatási törvényben megjelent az elkülönítés tilalma, s a 2007 szeptemberében indult tanévtől új szabályokat alakítottak ki a közoktatásban a körzethatárokra vonatkozóan.
Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa szerint nem azt kell bizonygatni, hogy szükséges az integráció, hanem azt kell elmagyarázni, hogy miért van rá szükség. Álláspontja szerint az integráció a társadalomról szól. A magyar társadalom ugyanis kezd elöregedni, csökken a népességszám, s egyre nagyobb arányban van jelen az a populáció, amely alacsony iskolai végzettsége miatt nem tud a munkaerőpiacra belépni ― mondta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.