Lehet, máskor is így van, ilyen sűrű a „magyar világ”, csak nem vesszük észre? Lehet, de az elmúlt hetek, napok igencsak bővelkedtek diaszpóránk, kényszeres szétszórattatásunk ilyen eseményeiben. Először talán úgy tűnhet, hogy egymástól távol levő, nem egy értékrendet képviselő dolgokról van szó, ám – ha jobban belegondolunk – valahol a maga szférájában mindegyik valami kiemelkedően magyar tettet jelent, vagy valamely, bennünket dicsérően emlegető eseményről szól.
Pünkösd szombatjával kezdjük, a csíksomlyói búcsú tömérdek emberével, az érsek atya korrekt beszédével, majd a csendes ünneplésbe berobbanó lengyel Roman Majevszki atyával, aki csak megköszönte a Czestochowára kerülő csíksomlyói Mária-kegyszobor másolatát, de sztentori hangjától zengeni kezdett a nyereg és élni, pezsegni a tömeg, mikor az atya a magyar és a lengyel nép történelmi gyökerekig nyúló barátságát említette. Mint mondta, azért igaz ez a barátság, mert „a kereszt alapján köttetett”, és hogy a magyar nép igazi lelki forrása Csíksomlyó. Elmondta, a kolostorába látogató magyar csoportokat meg-megkéri, hogy énekeljék el a székely himnuszt, de ez Csíksomlyón szól a legszebben, a leghitelesebben. „Szűzanya, vezesd még egyszer győzelemre néped” – parafrazálta a székely himnusz szövegét, mire, persze, mindenki lelkesen tapsolt, és még lelkesebben harsogta himnuszunkat. Jó volt, szép volt, lélekemelő volt.
Este más, teljesen más következett. Eurovíziós döntő, ezzel a csodapók vidéki bölcsészgyerekkel, aki derekasan beleszellentett a pöffeszkedő, semmitmondó, műanyag ízlésű, nejlonshow-t produkáló generáleurópai kulturális ízlésficamba. Bye Alex (született Márta Alex) dala nem egy nagy durranás, de hatalmas fricska a gőgös „Ajrópának”, meg hazai epigonjainak egyaránt. Kicsit Orbán Viktorra és kormányára is hajaz a dolog, hisz minden, ami utóbbiak tetteiből nem tetszik az EU-nak, az nemcsak a mi bajunk, hanem sokkal inkább az övék. És önnön gyengéinkkel szembenézni bizony nem kellemes.
Ugyanezen este a csángó misén Böjte Csaba prédikált. Czakó Gábor így ír erről: „Böjte Csaba látja a Szentlélek jelenlétét mindenütt. Erről meggyőzött most is minden figyelő embert. Hozzá fogható bölcselőnk nincsen, de a világon sem sok párja akad. Mélysége nem holmi fortély vagy mesterkedés, hanem a Vigasztaló öröme, hogy munkatársat talált. Ő nagyon szeretne együtt dolgozni velünk. És ha szolgálatába állunk, akkor a világ összes erejét a rendelkezésünkre bocsátja, akkor nem kell rettegni tulajdon gyermekünktől, nehogy megszülessék, hanem akár ötezer árvát is fölnevelhetünk, miközben somolyoghatunk a bajuszunk alatt a történelmi, politikai, gazdasági, tudományos, katonai és egyéb mihaszna »szükségszerűségekre«.”
Következett a gyimesbükki, kontumáci Nagyboldogasszony-templom mellett álló szabadtéri oltárnál celebrált szentmise, s azon a teljes székely ízességgel, őszinteséggel megszólaló Papp László marosvásárhelyi atya, akit csak hallani is szívmelengető volt, de amit mondott Márton Áronról, az is lélekemelő.
Az emlegetett események sorát egy egyáltalán nem vidám zárja. Erőss Zsolt és Kiss Péter halála a Himaláján. Kőrösi Csoma Sándor a hegy lábaihoz ment, és alkotott világhírűt a maga idején és műfajában. Zsolt – ki Békésen is sok barátot szerzett a székelységnek – a maga idején és a maga műfajában jutott el a legmagasabb pontra, amire egy hegymászó vágyhat, s tudjuk, ezt nem méterrel mérik. Közben vitte magával a székely zászlót, hogy mindenki lássa. A Jóisten is, hátha így még több erőt ad nekünk a megmaradáshoz.
Nem singgel mérhető tettei nem egységes kaliberű embereknek. Így igaz. De mindannyian a mieink.
