– Hogyan indult a vállalkozás?
– Mint sok magyar fiatal, a kilencvenes évek elején én is kimentem Magyarországra dolgozni a jobb megélhetés reményében. Pár helyen megfordultam, nem kevesebb mint kilenc évet voltam kinn, de egy adott pillanatban rájöttem, semmit nem lehet ott elkezdeni, messze is van, már anyagilag sem éri meg. Néhány udvarhelyi ismerősöm, akikkel kinn ismerkedtem meg, reklámcsomagoló-anyagokat forgalmazott Budapes­ten és környékén. Én akkor Kecskeméten voltam, ők biztattak, jöjjek haza, mert itt senki nem foglalkozik ezzel. 1999-et írtunk. Úgy jöttem haza, hogy a fiúk egy kamion műanyag csomagolóanyagot kölcsönadtak...
– Ez volt az indulótőke, nevezzük talán termékhitelnek...
– Igen, így indultam el immár tizenöt esztendeje, most már húszféle terméket forgalmazok, fele csomagolóanyag és reklámszatyor, másik fele pedig szemeteszsák. Na de nekem akkor nem volt cégem, sem kocsim, ezért nagybátyám lefagyasztott cégét „melegítettük” fel, volt egy autójuk, amit nem használtak, én hoztam a kapcsolataimat. Tudtam, hogy nagy ismeretségi köröm van, régebb fociztam, sok embert ismertem, de halvány ibolyám nem volt, hogy kell eladni egy terméket. Az első üzletemet egy virágbolttal kötöttem meg, ez volt az első hely, ahova bementem. Mentem további ismerősökhöz, az élelmiszerüzletekbe, s lépésről lépésre úgy két hét leforgása alatt eladtam a kölcsönbe kapott árut. Mind Szentgyörgyön. S akkor elmentem Barót környékére, édesanyám odavalósi, csomó unokatestvérem él ott, boltokban dolgoznak, ott mai napig szinte az egyedüli forgalmazó vagyok. Egy év után rájöttem, hogy mindent én csinálok, s csak kevés fizetést kapok a cégtől. Négy évig egy másik cégbe vittem át az üzletet, aztán 2006-ban egy magyarországi unokatestvérem megelőlegezett egymillió forinttal s egy autóval, egy évre kölcsönadta, s megalakítottuk közösen a Jemsy&Levy Impex Kft.-t. Egy év után kamattal együtt visszaadtam neki a pénzt – minden hónapban átutaltam 110 ezer forintot, plusz a jutalékot. De már ezalatt meglízingeltem egy autót, s már hat éve egyedüli tulajdonosa vagyok a cégnek (igaz, nehezen szállt ki az unokatestvérem a cégből). Aztán ahogy nőtt a forgalom, alkalmaztam egy embert, és volt olyan, hogy ketten is dolgoztak. Én azt csinálom, amit szeretek. Soha nem gondoltam gyermekkoromban, hogy valamikor kereskedő leszek, ráadásul iskolám sem volt hozzá, a tizenkét osztályt mint fémforgácsoló végeztem.
– Töretlen volt a fejlődés, mekkora a piac, a forgalom?
– Úgy érzem, az idei év egy kicsit nehezebb, nem úgy működik, mint tavaly, viszont nekem nagy élmény ezt csinálni. Egészségileg is sok problémám volt, de mindig sikerült megoldani, hogy működjön. Majdnem az egész megyébe szállítok, Bodza-vidék kivételével, oda inkább a brassói lerakatokból viszik az árut. A termékek minősége garantált, Magyaror­szágról szállítom, de újabban egy agyagfalvi kis üzemmel dolgozom, a különböző rendeléseket, az üzletre szabott feliratos táskákat, zacskókat ők készítik. A minőségi áruval és a pontossággal tudom megtartani a klienseket. Az elején nem volt nagy konkurencia, most már van, de a nagyokkal nem tudom felvenni a versenyt. Én nem akarok túl nagyra nőni, fel kell mérni a lehetőségeket. A nagy beszállítók egy része lejárt áruért cserébe hozza ezeket a termékeket. Én nem tudok ilyesmivel foglalkozni. De a máshonnan jött cégek nem stabilak, nekem évekkel ezelőtt is 200 üzletfelem volt, most is körülbelül ennyi. A forgalmazónak az a feladata, hogy mindig a megoldást keresse. Ha van egy célod, eléred, panasszal soha semmit, csakis munkával. Ha a negatív dolgokról beszélsz, azt találod, ha pozitívan gondolkodsz, minden sokkal könnyebb. Sok emberen igyekeztem segíteni, igaz, vissza is kaptam. Ez egy olyan láncreakció, amit minden embernek csak kívánni lehet. Egy év alatt régi lejben mintegy tízmilliárd lej fordul meg a cégben, az idén az eddigi eredmények azt mutatják, hogy visszaesés lesz. De reménykedjünk. Nem látványosan, de fejlődik a cég, most már három autóval dolgozunk, most jött hozzám egy fiatal ügynök, úgy látom, nagyon jól dolgozik, mert nehéz jó, fiatal munkaerőt kapni. Az élettársam könyvelő, ő segít még sokszor tanáccsal, de az életben is nagyon jó társnak bizonyult. Az én példám mutatja, hogy lehet változni, lehet fejlődni, csak akarni kell. Maximálisan elégedett vállalkozó vagyok, pedig nekem is van „jóakaróm” bőven, legtöbbször irigységből. De akkor vagy igazán erős, ha ezekkel a nehézségekkel szembe tudsz nézni, s le tudod küzdeni őket. Az állam bácsi nehezíti egy kicsit a dolgainkat, ahány kormány, annyiféleképpen és mértékben hajtják be a pénzeket, de ezzel is együtt kell és lehet élni.